Kezd egyszínűvé válni minden. A tenger, kék, a koncertek jók. Megszokott minőségű ételek tömkelege sorakozik fel mindennap. Alapvetően kifogástalan élettér. Valahogy mégis, olyan fura érzésem van. Gondolom ez a honvágy. Biztosan. Írni sincs sok kedvem, de ez látszik is, hogy mennyit írtam az elején és mennyit írok most.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Nincs is igazából semmi érdekes itt. Kb. két hét kellett hozzá, hogy teljesen megszokjam a helyet. Tudom, mi-mikor, merre, hogyan, kivel, miért. Annyira már nem érdekes.

Persze vannak más napok, mikor mondjuk, találkozunk a zenészekkel, vagy beugrunk a Red Lion-ba egy sörre. Az más, de nem tudom ezt sokáig csinálni. Valahogy az értelmét veszti, hogy annyiszor menjek oda.

Kár, mert amúgy jó hely, de ugyanaz mindig. Nagyon jó hangú feka énekesek.

Terhes anyuka cigivel a szájában, plusz egy félvér kisfiúval (aki szintén az ő gyereke) éjjel egykor az asztalnál színeznek.

Nehéz, gondolom, valami helyi „menő” csinált neki egy gyereket. Sosem értettem, hogy miért csinálják ezt tovább akkor. Menjen haza Londonba és majd otthon jobb élete lesz, nem ám, hogy várom, amíg apuka ki promóza magát a haveroknál hajnal kettőig. Nehéz.

Vannak pillanatok mikor teljesen elkeseredve fogadom ezt a látványt, többnyire pedig nem is veszem észre, mert csak ideges vagyok tőle.

Szívesebben lennék otthon a gyerekeimmel. Természetesen azért, nem olyan, hú, de depressziós a helyzet, mert mégiscsak vannak jó oldalai is dolognak, de nem könnyű.

Audi rendben van, úgy néz ki, a helyiek befogadnak (fura is lenne, ha egy helyit nem fogadnának be), a koncertek beálltak, közönség örül. Edzés megy, egészséges életmód, halak, gyümölcsök, aminosav, fehérje, szelén.

Az idő kezd beállni, megszokták odafönn, hogy itt vagyok, ezért küldik a meleget rendesen. Itt jegyzem meg a weather.com valótlan értékeket hajlamos közölni.

Sokkal melegebb van, és sokkal melegebb a tenger is. Jóval, csak tudom érted, itt van tőlem 20 méterre.

Az utóbbi pár napban, csak messze lévő helyeken játszottunk, ezért is voltam annyira offline. Ami látszik is az írásaim terjedelmén.

Amennyiben választani kéne, hogy jöjjek-e ide magamtól nyaralni, természetesen mindettől függetlenül, hogy most para van lelkileg, jönnék.

Jönnék, mert az emberek mások.

Szeretnek mindenkit, nem kap el olyan érzés sosem, hogy meg fognak késelni este 8-kor, hogy egy dühöngő vadállat belever egy óriásit az arcomba, a helyi diszkóban. Otthon sajnos óhatatlan a feszültség. Biztos a „recepció”.

A pénz nagyúr, mint tudjuk. Nem hiszem azonban, hogy itt sokkal több lenne az embereknek, mint bárhol máshol. Többnyire jómódú embereket látok, hisz’ akik ezekben a szállodákban laknak, tehetősek. Van egy réteg, gondolom a helyiek, akik szintén jönnek ezekbe a szállodákba, de nekik is megvan a pénz erre.

Akik meg nem itt szállnak meg, ők meg összerakják egy év alatt.

Mallorcán nyaralni nem olcsó, ezzel szemben legalább drága. Euro van, fizetsz mindenért. Net változatlanul csak kevés helyen, bár ma láttam, hogy „wifi gratis”. Euróban kifizetni valahogy „könnyebb”. Itt ez a póló csak 5 euro. Aha, az ezer forint, és nem 5 euro. Persze vannak az okosok, akik majd kitalálják, hogy nálunk is ojró lesz, és akkor könnyebb lesz minden. Szerintem meg nem.

Magam részéről, ilyen egyszerű módon, biztosan az átállás után is sokáig számolgatni fogom, hogy az mennyi lett volna forintban.

Tehát a lényeg, hogy nem olcsó. Napi menü 11 euro. Az nem kevés. Szerintem. Vannak kínai kajáldák, de azt asszem kihagyja mindenki, legalábbis a jelek szerint. Mindig kong az ürességtől (milyen vicces hogy a „kong” szó tök olyan mintha kínai szó lenne).

Ami még érdekes (és itt engedjetek meg egy rövid kitérőt), hogy az élet milyen ritmusban jár itt.

Eleve reggel nincs senki, sehol. Az természetesen rendben van, hogy mi alszunk, jó hogy, hát zenéltünk, de akik idejönnek, azok, mérnem használják ki a helyzetet? Reggeli, strand, animáció, koktélok, all inclusive. Jó persze pihenni kell, meg a nyaralás erről szól, de míg világ a világ, az ember mindig fáradtabb mikor hazaér, mint mikor elindul.

Szóval reggel senki sehol. Aztán 11 körül kezdenek szállingózni az arcok a medencéhez, mindenki a szokásos helyre. Ismerem már a néniket, bácsikat, látom őket nap, mint nap. A boltok odakinn is 11 kor nyitnak. Persze ez nem igaz, csak addig maximum negyed gázzal megy minden.

Kettőkor ezzel szemben be is zár minden frankón. Érdekes. Kijössz, nyaralsz, pihensz, ráérsz, de ha akarsz valamit, akkor rohansz. Vagy legalábbis három aktív órád van, hogy elintézz dolgokat.

Biztosan nekem más, hisz’ kellett rengeteg olyan ügyet is intéznem, amit alapesetben nektek nem kell. Személyi szám, TB, stb.

Néha olyan érzésem van, mintha egy óriási elosztóban lennék, és az emberek csak azért vannak itt, hogy valamit kiszívjanak a sziget adottságaiból. Mikor voltam a személyi számot intézni, egy viszonylag nagy sort kellett kivárni, ami legalább gyorsan haladt.

Azt mondta menedzser (szép magyar szó ismét) aki segített az ügyeket intézni, hogy minden nap ez van itt. Tehát, minden nap több száz ember, színes ruhákban, kínai, timbuktui, arab, japán, német, angol, meg mittudomén még milyen nemzet szülöttei, várnak órákat arra, hogy engedélyt kérjenek akármire. Biztosan nem jókedvükből állnak ott.

Valami szándék vezérli őket, pl. munkavállalás, letelepedés, bármi. Ezek a kemény dolgok. Mennyi lé lehet egy ilyen helyen, ha ennyi ember vár.

Erős, nálunk is van ilyen?

Ezeket a dolgokat persze normális ember nem látja, hisz beleugrik a tengerbe fejjel és iszik sört. Meg a mókuskerékben annyira szédül, hogy nem is érdekli, valamint ideje sincs felfogni mi is történik vele.

Azért írom, hogy mókuskerék, mert ez egy nagyüzem. Sok minden. Sok hal, sok, rák, sok hús, zöldség, gyümölcs. Honnan? Mikor? Mennyit? Ezek a legérdekesebb kérdések. Ez már vendéglátás. Nem, hogy hús-krumplival, nem 50 kg garnéla. Ja, vagy 200 db languszta. Vágod? Ezekbe mi belelátunk, hiszen a részesei vagyunk mindennek. Látom a raktárakat. Elképesztő.

A személyzeti étkezde meg maga a fertő. Minden megtalálható, ami fent csak „lazább” tálalásban. A lazább szó talán azért fedi a valóságot, mert a néger konyhás csávók, akik a fekete mosogatóban dolgoznak, úgy szednek maguknak, hogy az már megbocsájthatatlan bűn. Félre ne érts nem az enyém, de lehet ezt normálisan is.

Eleve nem tudja odavinni az asztalhoz amit rábasz a tányérjára. Hús, hal, saláta, sült krumpli, sushi, lazac, fagyi (!), Oliva bogyó. Mindezt elvonszolja az asztalig, természetesen közben annyit potyogtat le, hogy egy kisebb nigériai állam jól lakna belőle. Majd visszasétál, két szelet tonhalas pizza, összefordítja, és már útközben kezdi „falatozgatni” (konkrétan, betolja a fejébe az egészet), majd leül és a tányér tartalmát jól meglocsolja kecsöppel. Ezt kapd ki.

Ettől lesz a disznóól, ebből lesz a balhé, takarítónő ideges lesz, szarul végzi a munkáját, én is az leszek, szólok, koordinátor ordít, kirúgások, figyelmeztetések, csúnya nézések. Grrrr. Nem könnyű.

Alapvetően egy nagy malactanya az egész, de a felhozatal, pompás. Jól kell időzíteni, hogy mikor mész.

Tehát a nagy lényeg, summa-summarum, hogy ez egy nagyüzem. Kellemes, néha fura emberekkel, akik azért mindent összevetve tökéletesen alkotják meg a gépezet-különböző elemeit és szépen lassan, összeáll a rendszer. Nem is tudom, hogy láttam-e már ekkora pörgést.

A vendéglátás „fent”.

Mondhatni tökéletes. Na, nem egy francia előkelő luxusszálló szintű, de alapvetően rendben van. A személyzet gyors, reakcióidő szinte nulla.

Ha elfogy a kajád és mennél a desszertért, már akkor indul feléd, hogy elvigye az üres tányért, mikor kitolod a széket a hátsód alól. Ez ugye teljesen normális, igen, egy 70 fős étteremben, ahol a placcra vannak 5-en. Itt azonban, maximum 10 fő, aki aktívan tevékenykedik a placcon és a vendégek van ahol 300-an vannak.

Ott kicsit más a tempó.

Iberostar szállodák szerintem drágák. Nagyon igényesek, szépek, jó anyagok, a spanyol belsőépítészet eleve lenyűgöző. Olyan stílusú bútorok kiegészítők, hogy az eszem megáll, és mindig azon agyalok, hogy nekem mér nincs ilyen kreatív ötletem. IKEA, aha!

Itt a legkisebb faluban is olyan lakberendező boltok vannak, hogy magam is szívesen vennék cuccokat. A személyzet messzemenőkig udvarias. Angolul beszélnek, mint szinte mindenki a szigeten, bár nekem elsőre mindenki katalánul nyomja, majd meglepődve, hangosan artikulálva angolul. VEER ÁR JÚ FRÓÓM!!??!!??

Tehát, nem ajánlom. A pénz miatt. Drága. Many euros!

Vannak más szállodák is, amik szintén arra hivatottak, hogy minél több embert gyűjtsenek be a végeláthatatlan gyomrukba, majd reggel okádják ki őket egyenesen a tengerpartra. Ezeket nem ismerem, de hallottam, hogy van olyan paraszt elosztó, ahol napi 30 euróért all inclusive lehet nyaralni. Rossz nem lehet. Tengeri kaja friss, rizs van, alkohol benne a zsetonban.

Tehát, emberek irány Mallorca. Egy nyaralást, de akár többet is, megér. Van minden. Feka, gagyi árus, utcazenész, börgerking.

Apropó. Beugrott, hogy van, az úgynevezett, hazánkban is elég közismert „alvilág” fogalma is. Na, ettől óva int engem mindenki, bár nem tudom, mit gondolnak rólam. Azt mondják (persze mindig suttogva és halkan, többnyire magyar zenészek), hogy ezekkel vigyázni kell. Drog. Az megy.

Marokkói érdekeltségű a maffia itt. Levágják a végtagjaidat és hátba szúrnak vele. Na, nekem mindegy. Csak van ilyen is. Tehát csajokat egyedül sehova, idegenektől nem elfogadni ismeretlen eredetű fehér, kísértetiesen kábítószerre hasonlító szert.

Sok a homoszexuális.

Hogy ez mér, pont a maffia után jutott eszembe ne kérdezd. Láttam a TV-ben, hogy sok van. Azt mondják Barcelona, bár itt is láttam már, a melegágya ennek az életstílusnak. Azért is írom, hogy életstílus, mert egyre inkább érzem, hogy ez lassan divat lesz. Vannak, persze akik ilyenek, ez van. Ám azért a TV-ben láttam, hogy sokan „jódógukban” csinálják ezt, vagy nem (?). Na, erről ennyit. Tehát ennél a résznél a fiúk kezét kell szorosan fogni.

Megy a halászat minden este az utcákon. Forgalmasabb helyeken, a környező bárok pultosai, cigarettával a szájukban osztogatnak mindenféle cetliket, hogy gyere ide olcsó pia, Discotheque stb. Pincérek a teraszos helyeken, sétálnak az éppen arra haladó pirosra égett brit lányokkal az ő ritmusukba, hogy „hello, itt, de jó nálunk, gyertek be egy bambira”. Olyanok, mint a váci utcában „azok a csajok” csak itt sok van belőlük, és nagyba nyomják.

Sex turizmus „0” legalábbis semmi jelét nem láttam, annak ellenére, hogy keresztbe-kasul átutazzuk a szigetet. Halvány jelét sem tapasztaltam semmi ilyesminek. Mondjuk fura is lenne, ha bármi zavarná a helyiek és a turisták nyugalmát, mert annyi rendőr van az utcákon este, hogy na. Néha felbukkannak, de akkor sokan.

Állítólag régen nagyon nagy volt a fejetlenség a szigeten. Mindenki bűnözött, meg rosszalkodtak, mint az állat, aztán a spanyol kormány úgy döntött, véget vet ennek. Ide vezényelt egy regimentet, és csihi-puhi, csitt-csatt, aztán rend lett. Azóta van az, hogy a rendőr a legtiszteltebb ember a szigeten, nincs is semmi balhé vagy para.

Bátran lehet az éjszakában kódorogni, már ha tudod a jó helyeket, meg azt, hogy mit kell inni.

Ahogy azt többször is írtam, nekem a sör (csapolt) nem jön be valamiért. Van, akinek persze mindegy mit iszik, de én nem vagyok feketeöves alkesz. Valahogy olyan színtelen a sör. Szaga az van ellenben. Szóval, némely helyen olyan, mintha valami mosogatórongyon szűrték volna át, de van ahol szép. Az sem finomabb viszont. Üveges sör jó. Ennyi.

Nem bajor minőség.

Persze magasan van a mérce nálam, hiszen ahogy „DD” csapolja nekem a szállóban, bajorban az a gyönyörű búzasör semmilyen versenytársat nem enged feljebb a mezőnyben.

Rövid italok: két borzasztó helyi pia, a többi otthon is van, jó, jéger, meg unikum nincs.

Kávék: biztosan a tengerparti érzés miatt, de valami iszonyú jó itt a kávé. Nekem mióta kint vagyok, sok dolgom nincs vele, ugyanis nem iszom, de volt szerencsém vasárnap egy Ca’ n Picaforti teraszon, a tengerparton meginni egyet és hát. Kőkemény. Eszpresszót ajánlom fogyasztásra. Két korty, elegendő csersav, nagy nyomáson készül, pont elég forró ahhoz, hogy iható még éppen iható legyen. Akár cukor nélkül, valódi élvezet.

Biztosan túldimenzionálom, de tudjátok mit (?) Ti is tegyetek így. Bátran éljétek bele magatokat. Egyetek igyatok és legyen egy más dimenzió, amibe léptek, mikor nyaraltok.

Akárhol.

Kaja: nem tudok nyilatkozni, ugyanis fullextrába nyomom minden nap. Sokat agyaltam amúgy, hogy van e valami speciális kaja, ami itt olyan „helyinek” számít, de nem tudom. „Tapas”ztaltabb utazók biztosan tudják. Nekem mindenesetre csak az tűnik fel, hogy van kétféle étterem.

1, gyere be, szífúd, ezer féle, finom, friss. Tényleg biztosan jók. Rossz nem lehet.

2, Megsütünk neked (kedves német turista) bármit, ami nagy és hús. Ki is tesszük eléd, hogy lásd, ezt a jószágot kapod meg. Amennyiben ez neked kevés, ehetsz pizzát tenger gyümölcseivel.

Szóval, ha tenger van, minden van és annyira már nem is fontos a helyi tradicionális kaja. Fura. Azt vártam, hogy majd lesz sok zene, flamenco, meg gitározás, bár fura volt, hogy magyar zenészeket kérnek fel, de mittudomén. Erre semmi. Illetve csak nagyon kevés helyen, többnyire a helyi lagzi lajcsi szerű zenekarok.

Ezt nem is értem. Tán nem tartják annyira fontosnak, hogy hozzá tegyenek, hisz’ jönnek a nélkül is a turisták. Itt jegyzem meg, biztosan vannak színvonalas produkciók is (rajtunk kívül), de őket még nem láttam sajnos, tekintve, hogy egy időben dolgozunk.

Megvallom, nem is hiszem, hogy Hans egy jó kis buleriát táncolna el legszívesebben a rendes évi kimért szabadságán.

Ezzel szemben legalább van sramli sátor, sok, meg kamu gipsy só, az összes sörsátorban. Hát a legalja. Sajnos. Unblock gáz. Mega gáz.

Nem is megyek bele részletesebben, hogy mennyire szánalmas, ahogy a Németországból importált, kamu lányok, feketére festett hajjal, nyári munkában kis bajor szoknyácskában ellejtenek egy „eine sprizzen, richtige posititon” című dalt, majd kisvártatva megjelennek, feketébe öltözve a backstage-ből és előadják a legdurvább flamencót. Nem hiteles, na!

Te sem hiszed el. Ők sem.

Bízom benne legalábbis.