Kénytelen vagyok emlékezetből írni, mert már annyi idő telt el mióta nem írtam semmit. Sok minden történt, időm, netem, hangulatom sem volt írni. Na, de majd most biztosan menni fog, csak rá kell magam szánni nem igaz (?).

Sírás

Már nem tudtam aludni előző este sem, kifejezetten ideges és ettől kimerült is voltam. Agyaltam, hogy nem lesz elég komfortos az Audiba majd nekik, mert biztosan 40 C lesz.

Így is volt.

Kimentem a reptérre és vártam. Közben pedig, mint mindig most is nagy üggyel figyeltem azokat az embereket, akik mindig ott vannak, akik biztosan mindig ott vannak.

A szokásos hangulat, arcok mindenhol, átutaznak.

Vannak, akiket várnak vannak, akik csak simán dolgoznak. Vártam.

Már leszállt a gép, de ilyenkor még van, egy kedves 30 perc mire kiér az ember. Már majdnem azt hittem, hogy nem is jönnek. Aztán egyszer csak megjelentek az ajtóban, és néztem őket, talán az első percben nem is láttak, csak én figyeltem és csak néztem csendben.

Szépek voltak.

Zina meglátott, persze magától nem vett észre csak miután anya szólt neki. Itt kell némi kitérő, ugyanis van egy elméletem.

Azt gondolom, a gyerekek bizonyos kor felett elvesztik magukból azt, amitől gyerekeknek hívjuk őket. Ehhez nem kell túl sok ész, hogy lássuk, megítéljük. Viszont, sosem tudhatod, mikor jön el ez a pillanat.

Felnőttként félsz, félted a gyerekeidet, hogy ne veszítsék el, azt kívánod nekik, hogy maradjanak olyanok. Ártatlanok, tiszták.

Nem tudom, hogy hál’ Istennek vagy nem, de még nem jött el ez az idő nálunk, vagy ha lehet ilyet mondani, még csak a kezdeténél tartunk.

Abból gondolom, hogy mikor Zina meglátott, persze odarohant, és csak öleltem, szorítottam magamhoz, na meg persze bőgtem, mint egy gyerek. Zina semmit, nem reagált erre, úgy értem nem sírt, csak nézett, nevetett, boldog volt, de mégis szó nélkül hallgatott. Aztán annyit mondott:

„- apa, nagyon hiányoztál”

Baba, csak nézett és nem vágott semmit az eseményekből, azt sem tudta ki vagyok. Megpróbáltam magamhoz venni, de nem akart. Fáradt is volt, de leginkább bizonytalan. Nem tudta, hogy ki vagyok, illetve biztosat, nem mert állítani. Nem erőltettem, tudtam, hogy idő kell neki.

Anya is kicsit könnyezett és nem kicsit volt fáradt, ami persze érthető, hiszen nagyon reggel óta két gyerekkel.

Aki felnőtt, az sír. Aki nem, az még gyerek.

Sok idő volt ez mindnyájunknak. Nem tudtam kit, hogyan, hol öleljek, csókoljak, de bízvást állíthatom, mindenki kapott bőségesen. Sokáig, orrfolyós, zaklatott, hangulatban voltam, de mihelyt kiértünk a klímából, azonnal visszatértem a szigetre a plusz 38 fokba.

Vásárlást beiktatva eljutottunk a szállásig (szálláshelyemre hajtatok).

Apróbb részletekbe nem mennék bele, azt azonban elmondhatom, hogy az addig monoton, egyhangú, már-már unalmasnak mondható életem, a kis szobámmal együtt, egy nagy csatatérré változott, csupán annyitól, hogy behordtam a csomagokat. Eddig tök jól elfértem, de most már rá kellett végre jönnöm, hogy kicsi ez a szoba.

Tenger, napfény, boldogság, meg minden.

Nevetés

Nagyon sokat kuncogtunk. Összenéztünk és csak nevettünk, jó volt újra látni egymást. Baba kezdett kiengedni, és láttam, hogy Zina hozzám való viszonyulása némileg megnyugtatja. Ebből kifolyólag, rövid időn belül már ős is a közös birkózást tartotta mulatságosnak.

Magamba akartam szívni őket és legszívesebben csak haraptam volna mindegyiket.

Régebben, mikor anyával beszélgettünk mondta nekem, hogy a lányok milyen jó fejek, meg tök jók együtt, de akkor nem igazán értettem, mi lehet az, amitől még jobb fejek.

Aztán láttam is. Valami olyan kontakt van kettőjük közt, amit nehéz szavakkal elmondani. Túl a testvéri kapcsolaton is van valami, amiben nagyon együtt vannak. Nem tudom pontosan megmagyarázni, mint azt is nehéz elmondani milyen volt egy jazz koncert.

Vagy látod, vagy nem.

Nevetnek, egyiknek az jó, ami a másiknak. Jók.

Persze anya érdeme elsősorban, hogy ilyenek, hiszen lehetnének vadállatok is és most szépen mindenki emlékezzen vissza azokra a gyerekekre, akiket látott már. Akik ordítanak, mint a fába szorult féreg, ha nem kapnak meg valamit, meg akik 7 évesen cumiznak és szívatják anyát.

Ugye mindenki fel tud sorolni legalább 1 ilyet. Na, azok a gyerekek biztosan azért olyanok, mert a nevelés, mint olyan kissé hiányos. Persze mi sem vagyunk tökéletesek, hiszen mindenki tesz olyan dolgokat, ami másnak nem frankó, de alapvetően a gyerekeinkkel semmi komoly probléma nincs.

Másrészt pedig Zina az, aki nagy testvér!

Fáradtság

Míg eddig minden nap viszonylag sokáig aludtam, ez egyszerre elillanni látszott. Reggel 7 kor ágyból ki, Babával séta. Többnyire a napfelkeltét néztük együtt, míg a maradék két nő aludt. Három napon belül rendbe tettem magam és újra azt a szokásos fáradtságot éreztem, mint otthon.

Kicsit sem zavart.

30

Most írtam gyerekek a harmadik ikszet. KÓKEMÉNY!

Nem is hittem volna, hogy egyszer eljön ez is. Jó volt, mert aznap az volt „amit én akartam” legalábbis ez volt a terv nap elején. Azért az remélem tiszta, hogy ez nem teljesen kivitelezhető két gyerekkel. Persze nem is akartam mást. Pont jó volt így. Ebédeltünk egy nagyon jó helyen, drága vizet ittunk. Torta nem volt, mert egy nem szeretem, kettő minek. Nem vagyok már gyerek érted.

Majd, ha hazamegyek, csinálunk egy nagy bulit.

Feri rendes volt, csinált nekem egy szelet sütiből egy „tortát” amin a „30” olyan kis tortadíszítő színes cukor reszelékből volt. Eltűnt valahova, mikor vacsoráztunk és ezzel jött vissza. Képeket majd frissítek. Ezt egy pincér megtetézte és valahonnan hozott egy gyertyát. Megható volt. Kellett volna egy jó nagy csapat, hogy igazán nagy bulit csináljunk. Na, de majd hazajövök.

Aztán este közös koccintás, a parton sok zenész, hangszerek, alkohol. Jam. Legkirályabb!

Zina szervezte a szülinapi bulit. Ahogy ő mondta: TENGERPARTI BULI

Bepakolt egy szatyorba anyával, mindent, ami kellhet, egy átlag 40 éves csapatnak, szívószál, filctoll, színező, muffin, poharak, keksz, és minden, amire már nem emlékszem, mert jól ittam. Ezt is megéltem a lányom szervezkedik az anyjával… mint a filmekben. Legszebb!

Lakodalom

Volt egy jó kis lakodalom amit „sikeresen” kihagytunk. Sajnáltam nagyon. Jó barátok lakodalma volt ez. Szépasszony szép ember. Ahogy illik! Küldtünk egy dalt, és lélekben ott voltunk veletek! Láttam a képek egy részét, biztosan jó lett volna ott lenni, tuti valami őrült party lett volna, persze így is az volt, csak nem tudom Roloék lagzijából kiindulva, itt sem lettem volna higgadtabb. Sok boldogságot Tezsvéreim!

Mint mindennek, egyszer vége szakadt a közös pihenésnek is. A családot, ahogy az szokott lenni, kivittem a reptérre és végignéztem, hogy elmennek. Nehéz pillanatok voltak, majdnem sírtunk, de nem. Erősek voltunk. Szép volt. Egy üvegfalon keresztül még utoljára próbáltam mindenkihez hozzáérni! A babához nem tudtam, mert a babakocsiban ült. Nem értem el. Zina egy puszit adott a kezemre és csillogott a szeme. Valami felnőttest véltem felfedezni a szemeiben. Anyával felültünk arra a bizonyos repülőre.

Jelenleg visszaálltam a rendes kerékvágásba. Várok. Mennék haza. Nagyon! Tervezgetem, hogy milyen finom kajákat fogok enni otthon és mindenféle jó dolgokat fogok csinálni azokkal, akik fontosak nekem. Kivárok!

Az idő is egyre gyengébb. Tegnap jégeső, vihar. Nem kicsit. Azért, persze nem túl rossz ez még most sem. Mire hazamegyek, otthon már pulcsis idő lesz!