Közel sem költemény készül, nem kell megijedni, csak valahogy ez a versrészlet jut eszembe, valahányszor, hazagondolok.

Sosem volt ennyi szünet, a családom és köztem. Nehezebb, mint hittem volna. Talán az a legneccesebb rész, mikor arra jutok, hogy hiába van tenger, nap, homok, kaja, pia, nem elég.

Biztosan sokan hülyének néznek, és ha jól tudom sikeresen „elkelt” az a tény, hogy szegény én, milyen rossz lehet nekem.

Erre, csak azt tudom, hogy nem annyira nehéz, mint otthon nélkülem.

Nem kell sok mindenbe belegondolni, elég csak szimplán azt átgondolni, hogy két kisgyerekkel milyen nehéz lehet. Az azt hiszem ad némi támpontot, hogy, mondjuk, reggel 4 kor egy kis mancs turkál a ruhád alatt, mert enni akar, de nem tudsz neki adni, mert a másik gyerek meg telehányta az ágyát.

Ez egy kis része annak, hogy mennyivel könnyebb lenne ilyenkor egy másik fél. Sajnálom, hogy nem lehetek otthon, többek közt ezért is. Segíteni lenne jó.

Aztán meg azért is ideje lenne hazamenni, mert akárhányszor jobban belegondolok, hogy láthatom a családomat, azonnal megtelik a szemem könnyel és úgy fojtogat a sírás, biztos ez valami technikai dolog és a dokik meg tudják magyarázni, mi is zajlik ilyenkor az emberi testben, nekem csak annyi jön le, hogy fáj.

Mikor valamelyik nap végre sikerült webkamerán beszélni az nagyon durva volt. Láttam Zinát, éreztem rajta, hogy lehet egy kicsit meg van bántva a távolság miatt. Igaza van. Nekem ott kéne lennem. Nem nagyon akart beszélni velem, de láttam, hogy azért boldog és örül, hogy lát.

Mindennél többet ért az érzést.

Aztán azt is hallottam, hogy valamelyik reggel nagyon boldogan ébredt, mert azt álmodta, otthon vagyok. Jaj.

Ez, de rossz, még leírni is fáj.

Közben Maja meg, tanul járni. Utolsó információm szerint 2-3 lépés volt a nappaliban a Tv-ig. Persze hogy piszkálni tudja. Nem tudom Ő mennyit fog fel ebből, de remélem, azért még majd megismer.

Nem is tudom milyen érzés már az, hogy magamhoz ölelem őket, érzem a bőrüket, a testüket, a szagukat. Mindenüket. Biztos csak én vagyok ilyen érzelgős. Na, de ha hazamegyek egyszer.

Köszönöm NEKED is, hogy velük vagy, hogy figyelsz rájuk, hogy apjuk helyett is anyjuk vagy! Többé nem lesz ilyen.

Ígérem.

Neked tán a legnehezebb, de ha ez bármit is számít, lélekben ott vagyok minden vacsoránál, minden játszóterezésnél, és mikor le kell menni a boltba tejért.

Na, ezt sikeresen végigbőgtem.

Majd még írok, de nem erről, mert befordulok.