Hát ez a banda. Gyerekem. A legjobb.

Igazából, nem ebbe a korosztályba tartozom, mégis gyermekkori emlékeim vannak a zenéről. Táncolni ugyan még nem tudtam rá, mert menni sem tudtam és mondok jobbat, nem is éltem még mikor az „akkoriak” már táncoltak rá.

Valahogy mégis nagyon bent van nekem ez a zene. Most jöttem rá csak, hogy frissítjük a repertoárt, aztán szóba került a SULTANS OF SWING c. dal is.

Ezek mellett még frissül a következőkkel:

-      Simply Red: Stars

-      Michael Bubble: Everything

-      Michael Jackson: Liberian girl

-      Sting: It’ s a probably me

Azt tudni kell ehhez, hogy a közönség, mindenhol, nem csak itt, sokkal jobban szereti az unplugged dalokat, ezért úgy választunk, hogy az „üresen” is jól szóljon. Dögös mindegyik.

Na, azért, az nem így megy, hogy O.K. Játsszuk azt is.

Eleve, egy nagyon gitár centrikus dal, mindamellett, hogy ha a videót megnézed hozzá egyszerűen verhetetlen. Nem történik semmi a klipben.

Egy zenekar előad egy dalt. Egy kicsit kopaszodó figura meg bele beszéli a mikrofonba a szöveget, jó néha van dallam is. Mindent félre téve a gitár nem is annyira fontos, hiszen azt úgyis csak a magamfajta megrögzött vadállatok figyelik, hanem az összes együtt.

Abban biztos vagyok, hogy nincs olyan ember a világon, akinek a lába ne mozdulna meg a dal hallatán, vagy ne léggitározna, dobolna az asztal sarkán és ne énekelné (akár fonetikusan) kórusban a viárdöszáltönsz-t. Ez az igazán nagydolog. Életre szólót alkotni.

( Akárcsak Michael Jackson.

A zene, amit játszunk nem éppen Jackson-os.

 Mégis felvettünk egy dalt, egy igazán remekbeszabott dalt másodsorban pedig azért, mert ő hasonlóképp a világ legnagyobb zenészei közé tartozott, egy legenda, tartozik neki minden zenész a világon, hogy legalább egy dalt tudjon tőle.)

A ritmus, az érzés, a hangulat. Amikor valamit magadból csinálsz. Igazán jók. Megdöbbentő érzés, hogy milyen játszi könnyedséggel adja elő ez a jóember, hogy „énekel” és gitározik is. Közben nevetgél, megtörli a kezét az ingjébe, és élvezi. Valami olyan szintű profizmus, ami átjön nekem, hogy az elképeszt.

A különböző megosztó weboldalak tele vannak videókkal, amikről meg lehet tanulni a szóló részt, meg a technikákat, hogy mikor mit csinálj, ha játszod a dalt. Hm, na, megpróbáltam. Megy. Szó se róla nem egyszerű, de meg tudom csinálni. Kb. 2 órát foglalkoztam a dallal és technikailag és mondhatni „teljesen elsajátítottam” a különböző fogásokat, dallamokat, kis szóló részleteket. Persze kéne egy Fender ehhez a dalhoz, meg még annyi máshoz, mert nylon gitárral egész másképp szól sajnos. Kéne egyet vennem. Azonkívül természetesen naponta ezerháromszáz negyvenötször hallgatom meg iPodon.

Egy baj van ezzel, hogy ettől még nem leszek „sultan of swing”.

Vagy érzed, vagy nem.

Át tudom adni magam a dalnak, de nem bentről jön, hanem az ujjamból, minden percben tudom, hogy mi fog jönni, mit kell csinálni, ide mit csinálnak az eredetiben. Nem frankó ez így. Jobb lenne, valahogy saját érzelmeimet belevinni. Akkor meg minden gitáros megharagudna, hogy ez nem is így van?

Nem játszhatnám úgy, ahogy érzem? Az megbocsájthatatlan?

(Ez sokféle szempontból nagydolog ám, ha mondjuk, csak az anyagi oldalát nézzük. Elég egy sultans of swing-et megírni és életed végéig te leszel a sultan of swing.)

Roló, te nagy gitáros vagy számomra, aki nagyon vágja ezeket és tőled hallottam először olyan gitározást, ami ugyanolyan, de mégis bentről jön. Szerinted hogy van ez? Azzal tisztában vagyok, hogy, ha nem ugyanazt játszod, más sem fogja megelégedéssel hallgatni, de ezen kívül… hogy van ez szerinted? Nem lehet ezt saját kényed-kedved szerint?

Összegezve, Dire Straits életem egyik meghatározó zenekara. Tudom, hogy rengeteg van még.  Elképesztő gitározás, érzelmek. Igazi profi banda. Se több se kevesebb, csak ami kell. Utánozható… de