Tegnap este ebben a szállodában játszottunk. Na, ez aztán a vendéglátás csúcsa, eddig látottak közül a legnagyobb. Irtózatos mennyiségű ember, mindenhol. Mint a darazsak. Mindenki zümmög, megy, csinál, koktélozik, övtáska, fehér póló, papucs, lakkozott körmű kislányok.

Azt már gondolom mindannyian észrevettétek, hogy elég fura dolgokat figyelek meg és nagyon részletekbe menőkig jegyzem meg a dolgokat. Ez „szűz” jellegzetesség, mondják itt a tapasztalt asztrológusok. Ja. Ez van. Ezt csak azért tűzöm ide, mert, iszonyatosan elfáradok estére a sok infótól és jegyzetelnem kell, hogy megmaradjon minden és le tudjam írni. Elég csak egy szó és onnan már megvan, csak elég sok szó lesz estére. Van alapanyag bőven.

Szóval Cala Barka. Egy egész komplexum, olyan, mint egy város. Több szintre van eltolva jó magas is meg mély is. Van minden. Jók a programok csak…

Tehát egy labirintus. Arcok mindenhol, nekem elsőre kicsit ellenszenvesek, de ez az esti zenéléskor azonnal eloszlik, és kiderül, a látszat néha csal…

Ugye kétféle közönséget ismerünk, ki-ki maga dönti el, hogy melyik táborba tartozik. Van, ugye az ülök, beszélgetek, lehalkíttatom a zenét a pincérrel, és még véletlenül sem tapsolok, meg van a, de jó buli van, „maradjatok együtt”, „szedd alá” tapsol és díjazza, ha az aki a színpadon ül érti a dolgát. A kettő közti átmenetet hívják „szintén zenész”-nek.

Szerintem a szállodaválasztásban, mikor megy az ember valahova utazni, úgy dönt, amilyen érzelmeket táplál különféle dolgok iránt.

Tehát, ha neki, tetszik a sok pálmafa, de idegesítik a lépcsők, akkor majd olyan szállodát választ, ami nem arról híres, hogy a szobákat egy 178 fokból álló lépcsőn lehet megközelíteni.

Ekkor ugye kiválasztja „azt”, az jó lesz. Ebben a szállodában nincs lépcső egyse. Ezért ebben a szállodában olyan emberek dolgoznak többnyire, akik szeretik ezt a helyet amiatt, hogy akár kerekesszékkel is végezhetnék a napi munkájukat. Na, most, emiatt nagyon jó hangulatú mindenki. A mallorcai emberek amúgy is.

 A szállodák közt meg jár a szóbeszéd, „ezek, akiknél nincs lépcső, tudod, ezek mindig röhögnek”.

Ebből lesz az, hogy egy kört leírva, lesznek jó szállodák, meg lesznek kevésbé látogatottak. Aztán a vezetés meg olyan zenekart választ, akik megfelelőek ebbe a képbe, mind zeneileg, mind emberileg.

A Cala Barka pontosan ilyen hely.

Annak ellenére, hogy nem nevezném kicsinek, tökéletes kommuna. Mindenki tudja a dolgát és aktívan nyaral. Hangulat jó, zene jó. Ahogy azt az elején is leírtam sok szintre van eltolva a szálloda, van egy ilyen szakadék feeling, ami a régi görög stadionokat idézi.

A nagyszínpadot szemből lehet nézni, mint a Fradi pályán, erkélyeken sok kis asztal sok kis szék sok, kis német.

Ugyanezen, szinten bár, diszkó. Pia ingyen, apukák egyensúlyozva próbálnak meg minél több alkoholt az asztalokhoz szállítani, ha már ingyen van. Nincs könnyű dolguk, mert anyukák sokat bírnak inni, amúgy sem hiszek abban, hogy az itteni koktélokban olyan nagyon durva mennyiségű alkohol lenne, tehát sok folyadék, sok pisi, sok szennyvíz stb.

Egy szinttel feljebb az étterem. Méretek gigantikusak. Több száz ember egyszerre kattog, zörög, szürcsöl, vág, harap, amennyit bír.

Kicsit babiloni a hangulat, de mindenki tudja, mit akar. Enni, rákokat, halakat, lazacot, koktélparadicsomot, kagylót, tintahalat, gyümölcsöt, paelát, tortát, pudingot és mindent, amit lehet. Inni bármit. Szükséged van a folyadékra. Ezen szükségleteket többnyire sörrel a legcélszerűbb kielégíteni. Tapasztalat.

Sok a kisgyerek. Mindenhol. Rohangásznak, persze a lábam alatt, mikor két bárszékkel egyensúlyozva próbálok eljutni a színpadig a vásári kavalkádban.

Kemény.

Nekem is van gyerekem, kettő, lány. Ők olyan jól neveltek. Az isten áldja meg őket.

 Nem vágom ezt, Zina miért nem futkározik búcsús villogós ördög szarvval a fején, mint egy eszeveszett?

Van neki ilyen, de nem rohangál, és nem ordít. A sok kis Matthias, és Blümchen pedig igen. Szeretem a gyerekeket, de éreztem olyat, hogy el fog esni. Erre levette az állával a kerti bútort. A szemem előtt. Nem én rúgtam fel Isten az atyám.

Apuka felemelte a tarkójánál fogva és ment tovább, mint valami felhúzós játék. Bírják a gyűrődést. Engem tuti hogy a mentő vitt volna el.  Hallom magam előtt: akkor háromra defibrillál:

Unó, dos, trés, quatro dzs… Nada, otra vez… hosszú folyamatos sípszó.

Legalább is arcplasztika Miami- ba.

Nehéz.

Még egy szinttel feljebb terasz – jó sokan vannak. Itt is van egy kis színpad, itt játszottunk. Komolyan mondom nagyon jó volt. Az emberek tapsoltak, nevettek.

Teljesen rajtunk voltak. Figyelték minden mozdulatunkat. Első körben olyan maximum 70- 100 emberről volt, szó, de a végére lettek többen is. Bámészkodók megálltak, és csak néztek. Nagyszerű közönség van Cala Barka-n.

Ahogy egy blokk után szünetet tartottunk, lementünk megnézni a nagyszínpadon lévő, „szuper Abba sót” hát nagyon szuper volt.

Aztán kb. ezzel a tempóval jöttünk is vissza. Számíthattam volna rá, hogy nem lesz jó, mert mikor a szünet kezdődött, megkérdeztük a közönséget, hogy szeretnék- e hallgatni az Abba sót, vagy tegyünk be inkább nekik zenét. Nem értettük elsőre és megkértük, hogy tegye fel a kezét aki… mindenki feltette, hogy inkább a mi mp3 lejátszónkat akarják hallgatni. Ez némileg tükrözi az Abba só színvonalát.

Tehát jövök vissza és egyszer csak két fura szó üti meg a fülem:

-      hát itt vagy- mondja egy gyerek hang

-      Igen édesem itt, menjünk vissza- feltehetően az apja…

Régen szúrt már valami így meg. Olyan érzés volt, mint mikor félálomból felordít valaki. Sokkoló. Mindenesetre közel sem a szó negatív értelmében.

Jól estek a szavak és természetesen már akkor tudtam, hogy beszélni fogok velük. Követtem a szememmel a hang tulajdonosát és pont a mi közönségünk soraiba ült le, előtte még láttam is miközben zenéltünk, de nem gondoltam, hogy magyarok.

Férj: szabályos szögletes arc, napbarnított bőr, ha jól emlékszem, kék szemek, csillognak nagyon, rövid fekete haj (Van Damme frizura), kék matrózos póló, sötétkék rövidnadrág, mokaszin- olyan jachtos mokaszin.

Testalkata sportos. Elragadó stílusa van, hangja, mély, lágy. Erre mondja egy barátom: „ha lány lennék, járnék vele”

Feleség: pici, édes, mosolygós, lenge nyári ruha. Kicsit beteg Ő is. Megfázott. Elfoglalt anyuka. Kedves

Gyerekek: 2. Fiú- lány.

Természetesen azonnal, mihelyt a színpadra értünk üdvözöltük a magyar vendégeket, és egy „KÉK ASSZONYT” eljátszottunk a tiszteletükre.

Jó volt, nekik is nekünk is. Onnantól kezdve a: „thank you, danke schön, muchas gracias” kibővült a köszönjük szépen szókettőssel. Jó volt „jogosan” hozzátenni.

Eredetileg arról akartam írni, hogy milyen jó a közönség és akkor most folytatom is.

Tehát, nagyon jó. Tapsolnak. Felálltak a koncert végén és természetesen, vissza kellett jönnünk vagy háromszor. Jó érzés volt.

Sok gyerek volt, akik nézték a koncertet. Ők nem a rohangálós fajtából származtak, annak ellenére, hogy németek is voltak köztük. A koncert végén kaptak pengetőt, meg kértek autogramot a pólójukra. Állat volt. Ilyen a rendes közönség.

A magyarok felé vettük az irányt. Melegen üdvözöltük egymást és aztán, hogy de jók vagytok, meg szuper így szuper úgy, meg minden jó és a világ legjobb zenekara vagyunk abban a pár percben. Nagyon kedves intelligens emberek. Jómódúak. Ilyenkor már illik jó fejnek lenni. Kifogástalan stílusban beszélgettünk pár felületes szót. Közben néztem a gyerekeket. Szépek voltak. A kislány akkora volt, mint Zina kb. talán kicsit nagyobb. Fáradtak voltak.

Kiderült, hogy nagy hírünk van a szállodában, hogy, van, az a zenekar a tudod melyik… ez is jól esett.

A család négy éve jár vissza Mallorca szigetére, évente kétszer. Ezt csak érdekességképen írtam le, hogy az a nagy „recepció” ami a magyar gazdasági életben zajlik jelenleg, az borzasztó. Má akinek.

Mindent összevetve, Cala Barka a legjobb ebből a szempontból.

Jó emberek, jó minden, minden jó.