Egyre inkább kezd olyanná válni ez az egész, mint egy nagy valóságshow. Mindenki tud mindent mindenkiről, vannak pletykák, ki, mikor, merre, hol. Játszanak a zenekarok, elmennek, majd visszaérnek. Éjfél körül összefutunk, pár mondatban egymásra zúdítjuk az aznapi eseményeket. Kinek mi a hasfájása, ki miért mit érez, gondol.

Ami nagyon jó érzéssel tölt el mindezekben az pedig a következő.

A zenész, ha úgy tetszik művész ember, valahol, a zenén kívül is érti a másikat. Vannak igazán „egyértelmű” példák erre. Többnyire a zenészek hasonló és majdnem mindig ugyanazon véleménnyel vannak a közönségről, ha nem is jó, vagy nem éppen bulizós, azt is megértik a másik zenész szájából.

Mondjuk, amikor nagy körben ülünk és dumálunk, a poénok 90%-a ugyanazon ritmusra jár, azokon nevet a másik amin az egyik, még ha nem is feltétlenül fekszik neki az a vicc. Ezzel csak annyit akartam, hogy a zenészek egymás iránt, sokkal nagyobb tisztelettel vannak, mint az emberek általában a másikkal. Valahogy több az alázat bennük.

Jó lenne, ha az emberek is néha figyelnének egymásra, néznének a másik szemébe őszintén. Rázzanak kezet egymással és nevessenek a másikra.

Kicsit eltértem, biztosan a „mediterrán” éghajlat az oka. Valahogy kezdem másképp nézni a világot. Bízom benne, hogy ebből is előnyt tudok majd kovácsolni és segít majd otthon a nagyvárosban is átvészelni, kicsit másképp nézni a dolgokat. Jó lenne, ha bejönne.

Tehát virtuális. Ezt leginkább azért kezdem erősen magamon érezni, ugyanis csak interneten keresztül tudom a kapcsolatot tartani azokkal, akik számomra sokat jelentenek. Milyen fura mi? Régen, mikor még telefon sem volt? Vagy mikor ciki volt a mobil? Akkor is volt valahogy, és pont emiatt sokkal erősebbek voltak az emberek közti kapcsolatok. Most?

Mit látsz? Mi történik? Közösségi oldalak, bejelölsz, nem jelölsz, mi jár a fejedben, chat, web kamera, SMS, mms.

Mi lesz ebből? Pont az, ami már van. A fiatalok (12-15) korosztály ezen nevelkedik, ez megy bele a vénájukba, ezt látják, hallják egymástól, erről megy a susmus a suliban, ki mit tesz fel, ki kit jelöl be.

Az ennél „idősebb”(erős 16-) korosztály már diszkóba jár, kérem, emiatt van kevesebb sportoló, emiatt nem látsz egy normálisan felöltözött vagy felöltöztetett fiatalt. Igen-igen, felöltöztetett. Régebben az anyám legalább megpróbált rám hatni.

Manapság már a szülők sem olyanok, náluk is megy a bejelölgetés.

Erre nálam Feri világított igazából rá. Vacsoráztunk valahol, valami minimum négy csillagosban, lehet, hogy épp langusztát.

Arról beszélgettünk, hogy igazából, nem láttunk még mióta kint vagyunk (hátránnyal indulok a „versenyben”, mert csak egy hónapja vagyok itt, de az eredmény így is megdöbbentő) egy normális csajt. Nézem, azt lehet. Őszintén megmondom, hogy nem láttam. Sok a fiatal, akik közt azért legalább elvétve kéne, hogy akadjon egy-két olyan, akire azt mondom, ez igen.

Szóval Feri eszmefuttatása szerint, a modernizáció, a felgyorsult világ a hibás.

Mindenki siet, mindenki trendi, fiatalon otthon ülnek, nem járnak el biciklizni anyával-apával, eszükben sincs hétvégén kimenni a normafához, mert alszanak sokáig, tudniillik hétvége van. Bezzeg, bulizni azt lehet, meg kólát inni és a mekibe talizni suli után egy mittudomén milyen sékre sült krumplival.

Most mindenki nézzen körül és gondolja végig. Vegyük példának a Margit szigetet. Hétvégén kiket látunk ott?

Na?

Akkor én mondom jó?

Családok, babakocsik, sok kis gyerek, roller, tricikli, csattogós lepke, és minden, ami ilyenkor kell.

Nyugdíjasok, nagy pecsétgyűrű a papa ujján, vászonnadrág élére. Nagyi kis retikül, lakk, fehér vagy fekete, korabeli bross.

Továbbá, fiatal párok kettesben, ölelkezve, farmer póló, lány derekán vékony pulcsi megkötve (mert biztos nagy fenekem van).

Aztán sportolók, futnak, iPod, kulacs kötelezően mellécsorog mikor iszik, rá a pólójára, mert az úgy fitt. Alkalom adtán kutya. Vizes hosszúszőrű, hazaérkezéskor büdös.

Bringások.

Jógások.

Lecsúszott értelmiségiek. Isznak haverokkal, sört, vasárnap, dumálnak, röhögnek,(ezek vagyunk mink és már délelőtt volt, canga, sushi, ser, gym, szecska. Sorrend nem biztos, sport tuti.)

Karate kölykök gyakorolni romok közt.

Itt pedig van egy kis réteg, akik majdnem azt a korosztályt képviselik, akiknek szintén kint kéne lenniük, talán kicsit idősebbek. Jelen esetben nem graffitizni jöttek, pedig az is nagyon jó szabadidős tevékenység. (Szeretem is őket mikor lefújják a házunk oldalát, meg lefújnak ezek mindent.

Tudod, a legrosszabb nem is ez, hanem az, aki karcol. Valami éles szerszámmal ablaküvegre. Nekünk hála a jó égnek ebből is jutott. Kaptunk egy nagyon szép aláírást, egy kedves gyakorló, szárnyát bontogató ifjú művésztől. Köszönjük szépen. Így legalább az egész életünkön át velünk lesz a műved, mert arról még fogalmad sincs, hogy mennyit kell dolgozni, mennyibe kerül egy ilyen ablak. Apukád minden bizonnyal rendes ember és otthon megengedi neked, hogy a saját ablakotokon gyakorolj.

Remélem apukád és anyukád reggel beviszi neked a meleg kakaót az ágyba, mit sem sejtve, hogy a fiúk egy garázda féreg, egy senkiházi, aki más dolgait rontja, piszkítja, kaparja, festi le.

Az ilyen gyerekeket simán betenném valami intézetbe és ott megnevelnék őket, na, nem a nevelők, hanem a szintén garázda srácok, csak ők nem festegetésért kerültek be… de a fiatalkorúak börtöne is megtenné, de lehet, hogy ha letörölném az MSN programot a gépéről az is elég lenne, már attól is rosszul érezné magát.)

Tehát, (16-19) ők ugyan kint vannak, de eszük ágában sincs semmilyen aktív dolgot csinálni, nemlétező frizurájuk a félreálló sildes sapka alól a szemükbe lóg. Minimum 6 piercing a fejük különböző rés (z) ébe fúrva, és a gatyájuk lelóg a térdük alá.

Rájöttem amúgy, hogy a „meddig ér le a gatyád kisköcsög”, az státusszimbólum. Minél lejjebb annál menőbb. Tehát ők, azért mennek ki a szigetre, mert ott nagy a tér és nem érezni a fű szagot. Végül is az is egy időtöltés, csak attól még egészségesebb nem lesz senki, ha füvezik.

Mi a közös ezekben az emberekben?

Csupán annyi, hogy az átlag életkor 30 sajnos.

Se több se kevesebb, gyerekek, lehet szépítgetni a dolgokat, meg biztosan akad olyan, akinek a gyereke sportol, túrázik, aktívkodik, és ez teljesen rendben is van, de mindent összevetve, meg kell, hogy állapodjunk abban, kezd teljesen puha lenni a magyar társadalom, minden szempontból sajnos.

Végezetül, zárszóként, annyi, hogy azért mentem bele ebbe, mert hasonlóképp lennék és is, ha nem csinálnék valami hasznosat is én is rohadnék a gép előtt, és nyomkodnám a „kitismerheteket”. Hál’ Istennek, Feri sokat segít, úszás, edzés, ezért nem estem bele a gödörbe. Sajnálatos módon azonban nagyon sokan benne vannak, és még többen bele is kerülnek, ha az előttük lévő generáció nem cselekszik.

Ez éppen annyira a saját felelőssége egy szülőnek is.