Arról még nem is írtam, s talán nem is kellene, hogy mennyire hiányzik a család. Beszélünk, azért naponta nem, mert most otthon is aktív pihenés van.
Nagymama látogatás stb. Zinával nem beszéltem mióta itt vagyok és minden nap rá kell jönnöm, hogy szinte alig telt el némi idő a kint létemből, aztán arra is rájövök ugyanazon másodpercben, hogy egy nappal kevesebb és újra találkozunk.
Hiányoznak. Az érintés, a hangok, a szagok. A NEVETÉS a kis mozdulatok. A közös minden. Belebonyolódni is veszélyes itt kint. Makk egyedül.
Természetesen vannak a barátok, akik segítenek ezen és akkor semmi sem annyira nehéz.
Talán ami miatt elviselhetetlen a helyzet, hogy rengeteg a gyerek. Na, és mit csinálnak? Na, mit? Oda ülnek a színpad elé és figyelik a koncertet. Szépen sorban. Olyan jó látni mikor aztán visszafutnak az anyjukhoz. Istenem. Senki nem érti itt kint, hogy mi van velem. Senki nem is kérdez arról, miért vagyok olyan amilyen. Szomorú így egyedül. Egy nagyszobában.
Nehéz. Ma kicsit könnyebb volt a helyzet. Ferivel lementünk a partra sétáltunk vagy 4 km-t. Jól esett, közben napoztunk legalább, amúgy elviselhetetlen a színünk, gondolhatod.
Többen kérték, hogy színesebb is lehetne a blog. Tehetnék fel a szövegek közé képeket. Tennék, viszont ez valahogy úgy van kitalálva, hogy csak az álló képeket értelmezi, és hiába rakok fel egy frankó tájképet, ami adott esetben fekvő kép, és amin nevetek, mint egy maki, nem fog látszani valami. Konkrétan eltolja valamilyen irányba a képet.
Megvallom őszintén nem is nagyon izgat, biztosan vannak tuti bloggerek, akik aztán, hú de micsoda megoldásokat alkalmaznak, meg beágyaznak, meg az anyám kínja. Csinálja, engem nem zavar. Nekem sokkal egyszerűbb, ha belinkelem a fotóalbumomat.
Meg kell, hogy osszak még valamit veletek. A nameseljmivan.blog.hu nagyon olvasott weboldal lett.
Naponta átlagban több mint 250 ember olvassa és csak javul a tendencia. Volt nap mikor elérte az egyszerre letöltők számát a 410. Nekem a leghihetetlenebb, de tényleg így van. Szóval, lassan, de biztosan profitálni fogok abból, ha olvassátok, és majd lehet venni nálam reklámfelületet, nem olcsón, de legalább drágán!
Beszélgettük Ferivel, hogy ennek valószínűleg az is az oka, hogy mindenkinek tele van a szandálja, melege van, meg menne Balatonra (az arra van, ahol már látszik Barcelona), és nincs kedve a monitort bújni. Na, akkor jön be a blogom. Csak bíztatni tudok mindenkit a munkakerülésre, és hajrá, olvassátok csak…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dr.Korász 2009.07.20. 15:39:00
Ez most ingyen volt, a következőért már kedvezményes hirdetési felületet kérek?-)
Dr.Korász 2009.07.20. 15:42:32
Ez most ingyen volt, a következőért már kedvezményes hirdetési felületet kérek?-)
mallorca007 · http://nameseljmivan.blog.hu/ 2009.07.20. 16:46:41
:)
Dr.Korász 2009.07.20. 17:33:19
rokii 2009.07.20. 22:57:24
zoknismadsen 2009.07.21. 21:16:26
csóközön