Na, ez a jóember mindenképpen külön fejezetet érdemel. Leszállásom után nem sokkal megérkezett Feri értem. Soha nem hittem a reptéri búcsúzkodás/találkozás erejében, de azt tudtam, hogy elmenni mindig szarabb. Most valahogy mégis olyan jó volt találkozni egy arccal, aki nem Máni. Elég hangosan, konkrétan ordítva üdvözöltük egymást, majd a kölcsön kocsi felé vettük az irányt. Enyhén sós levegő pár esőcsepp és szürke fátyolfelhőzet fogadott, ami természetesen szintén az én formámat tükrözi, hiszen Mallorca –n mióta kint van a csapat ilyen idő nem volt. Most is ilyen az idő. Meghoztam a Bp.-i időjárást ide. Gondolom, otthon már viszont nyár van, tekintve hogy eljöttem.

Tehát egy szakadt Renault volt a lépegető, amivel célba vettük  JULIO- t aki a mi kocsinkat tartotta tulajdonában.

Llucmajor a falu neve ahol Julio élt, ez kb. 30km-re van Palma de Mallorca- tol.  Találkozásunk előtt Feri elmondta (kicsi a világ), hogy egy mutatványos figura az öreg (60 éves kb.) aki cirkuszokban lépett fel erőemelő sókat tartott meg mindenféle fizikai karban létet igénylő sportokat űzött. Ezen felül pedig elég sokszor járt Magyarországon. Na, mondom jó lesz.

Bordó robogó, nem szakadt csak karcos, mint minden járgány itt, nem vezetnek sehogy az emberek, illetve nem nevezném vezetésnek. Szűk utcák, parkolni viszont meglepően szépen tudnak kivéve egy két kedves embert, nem érdekel. Szóval kicsit, na, jó nem kicsit karcos bordó robogó, fehér sisak, fekete melegítő, fehér Kappa edzőcipő.  Jobbra index. Begurul mellénk, utcasarkon vártuk.

Sisak le. Egy kopaszra borotvált, kicsit sérült tartású nagyon karba lévő kedves mackó, akinek az arcán valahol egy nagy barna anyajegy volt talán a ball pofacsontján, szállt le a motorról, a nyaka valahogy olyan ferdén állt és úgy járt, mint aki éveket sportolt és nehezeket emelt, emiatt pedig minden ízülete szarrá ment. Itt jegyzem meg, hogy ez a „pár” év, amit így nyomott le Julio, csak a tartásán hagyott nyomot, a fizikuma ugyanaz. Erős vállak vastag alkar, ép fogazat, tenyere erős fogású, de közel sem érdes. Egészségesen él, valamiért ez látszik rajta. Valószínűleg a szokásos paraolimpia, hogy fiatalon sok alkohol, cigi, csajok, kis kokain, aztán egy nagy jel, ami többnyire infarktus formájában jelentkezik, és akkor visszavesz az ember.

Szinte tökéletes némettel beszélt Ferivel, persze kis spanyol szavakat is elrejtett, azért de kritika nem érheti. Csípem az ilyen „több laki” embereket és tisztelet nekik, hogy ennek szentelik az életüket. Szóval, kiderítettük közösen, hogy azért az nem olyan egyszerű, hogy csak úgy veszünk egy kocsit aztán szevasz. Felkerekedtünk. Renault- ba be, ablakot le mert azért ekkor már bőven 29 C volt. Julio előttünk jobb index folyamatosan. Úgy hagyta és nem nagyon érdekelte, engem sem a végére már. Elmentünk egy helyi irodába ahol megkérdezte, olyan egyértelműséggel ment be, ahogy mi nem tudunk egy hivatalba bemenni. Tudta, hogy segíteni fognak és mindemellett, szerintem a „senorita” szó eleve beviszi a pontot egy irodakukac csajnál. Tehát V.I.P. Ügyintézés alapból. Na ez azért teljesen nem jött össze, de meg kell hagyni nagyon gördülékeny az ügyek intézése, annak ellenére, hogy iszonyú rendetlen minden. Gondolok itt pl. az űrlapok kitöltésére. Azért nálunk ki kell tölteni a különböző színes nyomtatványokat teljesen ahhoz, hogy valami történjen, de még akkor is kitalálják, hogy menj el illetékbélyeget venni, meg ehhez még egy toldalék oldalt ki kell tölteni és ide meg kell a nagyi meghatalmazása minimum két tanúval. Ez itt úgy néz ki, hogy Julio beírja (inkább rajzolja), nyomtatott betűkkel valahova a nevét, cím, személyi szám, majd áthúzza, beírja az imént felsorolt három tételt egy kicsit lejjebb. Semmi, de semmi probléma nincs ebből. Elfogadják. Hogy, még kb. 25 adat hiányozna, a pontos beazonosításhoz az senkit nem érdekel. Eleve, hova menne ugye- hisz egy szigeten vagyunk. No meg ismerik is személyesen egymást. Lényeg, hogy nem tudták elintézni helyben ezért egy másik szintén nem messze lévő, Llucmajor- ban székelő irodát kellett felkeresni. Ott sem volt jó, mert a nem tudom ki nem volt, ezért azt tanácsolták, hogy menjünk be Palma- ba.

Kis tanácskozás, Julio telefonál, helyi ügyfélszolgálatot hívja, 1-s gomb stb. pár kínos 5 perc után bólint, mehetünk. Renault, ablak, jobbra index. Julio házáig mentünk ott letette a kopott robogót, majd bement. Kisvártatva kijött egy nylon szatyorral. Volt benne két helyi „naranja” dobozos, 0,33 rosttartalom 0%. Íze szintetikus, színét nem láttam, mert hideg volt és annyira megittam, hogy a doboz is majdnem lecsúszott. Rendes csóka. Beülhetett ezért előre. Lassan mozog szegény, nagydarab, fáj a háta. Feri vezet, Juli mitfárer, én hátul. Volt hely bőven.

Közben beszélgettünk, na, nem sokat csak úgy módjával, de beszélgettünk. Juli elmondta, hogy Budapest, Zalaegerszeg, meg ilyenek. Nézelődtem, nem figyeltem teljesen.  Palma de Mallorca. Helyi polg. hiv. „Trafico” amúgy ez a központ is egyben, itt gondolom inkább a városközpont értendő, de nem merek megesküdni.

Ablak, sor, arcok, alacsonyak a helyi emberek. Férfiak, olyan semmilyenek, öltözni mondjuk valahogy, de nem olaszok az fix. Nők egy fokkal jobbak. Kötelező hajfeeling. Mindenkinek jó a haja. Szép hajú nők, szolid smink- meleg van. Inkább nadrág, rövid, akin szoknya az jó lábú. Arcok már inkább hagynak kivetni valót. Valahogy van az itteni nőkben valami csúf. Nem tudok jobb szót erre. Mióta itt vagyok nem láttam igazán szépet. Mindettől eltekintve természetesen kedvesek meg elragadók, de ha valamelyiknek jó a lába, meg a haja, az, ha megfordul tuti, hogy megállsz a fejlődésben. Ha szép az arca, akkor csak addig vagy boldog, míg ki nem lép a kocsi mögül. Na, mindegy is érdekes. Nem számít. Sorban állunk. „hola senorita” című varázsszó és már megy a duma, hadarnak stb. kapunk sorszámot, hogy beállhassunk máshova várni. Emelet, Julio nehezebben ér fel, de megcsinálja. Sor. Kell pisilnem. WC sehol. Pénz befizet, földszint. Újabb sor. Hadarás. Julio felénk fordul és sok „gemacht” –al megtűzdelve elmondja Ferinek, hogy itt nem tudják megcsinálni, mert csak ott a másik helyen bent a városban egy másik „Trafico”. Zsír! Ne kocsival menjünk, mert ott nem lehet megállni. Taxi. Na, ezen a szigeten a taxi kérdés beállt a „nemvágom” kategóriába.

1, ha leintesz egy taxit, az olcsóbb, mintha telefonon rendeled.

2, mikor beülsz már három € - nál van az óra, viszont az utazás alatt nem mozdul

3, különböző helyeken más- más tarifa van, de úgy hogy a kocsik tetején egy nagy kijelzőn látni lehet, hogy éppen melyik tarifában is viszi az ürge az utast. Ehhez még annyi, hogy a foglalt- szabad jelzés pedig nincs feltüntetve, hogy mondjuk, világít, vagy nem világít a „dobókocka”, hanem egy manuális kis forgatható tábla van belül a belső visszapillantó alá ragasztva két nyálazós tapadóval. Egyik oldal: LIBRE másik oldal nem emlékszem, majd ma megnézem, ha meg semmi, akkor élére van állítva és akkor nem tudom, biztos szieszta, vagy megy haza, vagy unja a banánt.

4, kb. a reptéren meg mellette láttam 2500 taxit. Nem vicc. Egy óriás méretű placcon, rengeteg C4 Picasso, fehér, gyönyörű autók. A városban ez leredukálódik 10 re. Hogy a többi hol a frnacban van, azt nem tudom, de anyura, hogy konkrétan nincs taxi. Ami meg van annak a sofőrje, mutatóujjal pökhendi módon int, hogy „no-no”

Lényeg hogy megpróbáltunk fogni egy taxit, de nem sok sikerrel, közben Julio bement egy kávézóba és gondolom elkérte a taxi társaság számát a pultostól. Minket elkapott egy helyi cigányasszony, aki szintén próbált taxit fogni, és mondta- mondta ezerrel, hogy mittudomén: „cono tu madre, esta libre” nehéz. Valami Miki egér volt a karján, dagi nénike volt, és iszonyatosan sietett, nylon szatyor stb. Mindennek ellenére nevetett ránk és valahogy olyan nézése volt, hogy jól esett. Végig mosolygott és vidám volt, ha ránk nézett, gondolom bárkivel ilyen, csak a taxira haragudott. Akkor sem arra, aki vezette, hanem a taxira. Érdekes. Mikor nem ránk nézett és nevetett, akkor meg kifutott az épen aktuális félórában arra haladó taxi elé és ordított neki, hogy hej- haj, de nem sok sikerre.

Közben Julio hívta a taxit, vártunk. Fejből nyomta a számát a taxinak. Ez később fontos lesz.

Megjött, régi Picasso, de nem érdekel, meleg van, beülök, sokat is vártunk. Klíma ezerrel, maximum hangerőn. Női sofőr. Kanyarodunk, a cigányasszony odajön, valamit mond, sofőr lerázza. Sosem láttam még olyat, hogy ennek ellenére azért nevetve búcsúzott tőlünk és a következő pillanatban méltatlankodva kémleli az utcát, hogy mikor jön már végre egy átkozott járgány.

Felértünk. Szép tér. Szent Ferenc tér, valami dómszerű templom középen, tökéletes állapotban. Tényleg nem tudtunk volna megállni. Bementünk. Hűvös, középkori épületből utólag kialakított önkormányzati irodák. Elit, hangulatos. Nem voltak sokan.

Na, itt sorszámot kellett húzni ahhoz is, hogy informálódj, hogy milyen sorszámot kell húzni. Julio megcsinálta. Vártunk, nem keveset. Számomra érthetetlen rendszerben jelezték ki a hívószámokat, és folyamatosan attól paráztam hogy elpörög a miénk. Julionál volt a szám és én úgy megnéztem volna, hogy tudjam követni a kijelzőt, tekintve hogy néha bealudt sztem. Azért elkérni nem mertem tőle, iszonyú erősen fogta, meg ha pofán vág mert felijed az álmából…inkább hagytam.