Arról még nem is írtam, s talán nem is kellene, hogy mennyire hiányzik a család. Beszélünk, azért naponta nem, mert most otthon is aktív pihenés van.

Nagymama látogatás stb. Zinával nem beszéltem mióta itt vagyok és minden nap rá kell jönnöm, hogy szinte alig telt el némi idő a kint létemből, aztán arra is rájövök ugyanazon másodpercben, hogy egy nappal kevesebb és újra találkozunk.

Hiányoznak. Az érintés, a hangok, a szagok. A NEVETÉS a kis mozdulatok. A közös minden. Belebonyolódni is veszélyes itt kint. Makk egyedül.

Természetesen vannak a barátok, akik segítenek ezen és akkor semmi sem annyira nehéz.

Talán ami miatt elviselhetetlen a helyzet, hogy rengeteg a gyerek. Na, és mit csinálnak? Na, mit? Oda ülnek a színpad elé és figyelik a koncertet. Szépen sorban. Olyan jó látni mikor aztán visszafutnak az anyjukhoz. Istenem. Senki nem érti itt kint, hogy mi van velem. Senki nem is kérdez arról, miért vagyok olyan amilyen. Szomorú így egyedül. Egy nagyszobában.

Nehéz. Ma kicsit könnyebb volt a helyzet. Ferivel lementünk a partra sétáltunk vagy 4 km-t. Jól esett, közben napoztunk legalább, amúgy elviselhetetlen a színünk, gondolhatod.

Többen kérték, hogy színesebb is lehetne a blog. Tehetnék fel a szövegek közé képeket. Tennék, viszont ez valahogy úgy van kitalálva, hogy csak az álló képeket értelmezi, és hiába rakok fel egy frankó tájképet, ami adott esetben fekvő kép, és amin nevetek, mint egy maki, nem fog látszani valami. Konkrétan eltolja valamilyen irányba a képet.

Megvallom őszintén nem is nagyon izgat, biztosan vannak tuti bloggerek, akik aztán, hú de micsoda megoldásokat alkalmaznak, meg beágyaznak, meg az anyám kínja. Csinálja, engem nem zavar. Nekem sokkal egyszerűbb, ha belinkelem a fotóalbumomat.

Meg kell, hogy osszak még valamit veletek. A nameseljmivan.blog.hu nagyon olvasott weboldal lett.

Naponta átlagban több mint 250 ember olvassa és csak javul a tendencia. Volt nap mikor elérte az egyszerre letöltők számát a 410. Nekem a leghihetetlenebb, de tényleg így van. Szóval, lassan, de biztosan profitálni fogok abból, ha olvassátok, és majd lehet venni nálam reklámfelületet, nem olcsón, de legalább drágán!

Beszélgettük Ferivel, hogy ennek valószínűleg az is az oka, hogy mindenkinek tele van a szandálja, melege van, meg menne Balatonra (az arra van, ahol már látszik Barcelona), és nincs kedve a monitort bújni. Na, akkor jön be a blogom. Csak bíztatni tudok mindenkit a munkakerülésre, és hajrá, olvassátok csak…

 Szerviz mappa frissült. Pepe, üdítős automata hackelés, stb.: http://picasaweb.google.com/BLaCa007/Szerviz#

Cala Barka és a Magyarok.:

http://picasaweb.google.com/BLaCa007/CalaBarkaEsAMagyarok#

A művész pár fotója:

http://picasaweb.google.com/BLaCa007/AMuvesz#

Van még egy dolog, amit érdemes megemlíteni és azt hiszem, a legszínvonalasabb produkciók közt van.

Az pedig nem más, mint egy helyi srác, aki abból tengeti az életét, hogy grafiti sprayből- csinál eszeveszett jó képeket. Az eljárás a lényeg. Fúj össze-vissza mindenhova, összegyűr újságpapírt, letép kartonlapot és azokkal készíti el a képeket. Ecset nélkül, néha az ujjaival, néha egy kis hegyes fém szerszámmal. Gyors, pontos. Nem izzad. Hatalmas sikere van. Egy kép 20 € kettő darab pedig 30. Biztosan jól keres, de meg is érdemli.

 A képek a lelkét tükrözik, művész.

Hihetetlenül szép, néha giccses, ami nem nagyon érdekel, mert, ahogy csinálja, elragad magával és pont nem fontos, a lényeg hogy szép. A végén nevetve megmutatja a közönségnek, mindenki tapsol, többen azt mondják, ez lehetetlen és mindenki el van ájulva.

 Nem lehet tökéletesen leírni, mit is csinál, inkább nézni kell, de fotó van, a képeiről, meg egy kis videó is.

 Ahogy azt írtam is már a helyről, a közönség nagyon jó. Igazi zeneértő, zene szerető emberek. Voltak, akik 70 km-t utaztak a lakhelyünktől nem messze lévő szállodából, hogy halljanak minket. Tegnap előtt hallottak minket egy másik szállodában és utánunk eredtek. Jó volt. Jól esett.

Találkoztunk a magyarokkal újra. Sokat dumáltunk. Fotó is van.

Utolsó estéjük volt itt a szigeten, ma már haza mennek. A közönség állva tapsolt, és azt csináltunk velük, amit akartunk. Például: Frank Sinatra My Way.

Elég érdekesen játsszuk a dalt, mondjuk olyan unplugged felleing, és a végén, mikor Feri ordítja, hogy: ájjjjjdidit mááááááááááááj (itt letettem a gitárt, fényképezőgép elő (Feri még ordít ááááááá) közönségnek mondtam csíííz, mindenki röhög, katt, gép le, gitár vissza: wééééééééjjjjjjj). Tus.

Szóval egész jó közönség. Na, persze mi sem vagyunk gázak.

Természetesen óriás siker, felállnak, vastaps, víz ömlik, mindenkiről annyira meleg van. És cugábe, otrávez, otra, meg amit akarsz.

Három német srác pedig tüntetőleg odaült elém és sikítva tapsoltak mikor valami olyan dolgot csináltam a gitáron, ami nekik überalles. Ja.

Hát jó hely Cala Barka. Sziasztok, Magyarok örültünk nektek!

Otthon folytatjuk, remélem.

 Pepe a szerelő. Ő volt az, aki a kocsinkat pátyolgatta. Érdekes teremtés. Leginkább egy kis állathoz tudnám hasonlítani, de most nincs meg, hogy milyen állat. Kicsi, újszülött, kenguru bébi. Talán ez, de nem tudom, ha lesz jobb, megírom. Pepe vékony.

Olyannyira, hogy a legkisebb egyen nadrág is nagy rá és ezt nadrágszíjjal tudja csak orvosolni, ami meg már viseletes. Lyukak az övén már kinyúltak, na, nem azért mert akkora hasa van. A kor. Szóval össze van húzva a nadrágszíj és a nadrág meg arányosan gyűrődik mindenhol és, na, valami borzalmas és sajnálatra méltó is egyben.

Nem beszél semmilyen nyelven csak katalánul meg spanyolul. Fontossági sorrendbe írtam. Fogai szabályos műfogak, koronák, hidak, egész építkezés volt a szájában anno. Nem mossa őket. Reggeli, ebéd teljes palettája látható, a nap bármely szakában.

Keze koszos. Sok éve nem tudta lemosni az olajat. Körmei dettó. Szemüveges. Ray Ban. Kifejezetten modern keret, ha nekem kéne szemüveg, hordanék olyat. Vagány.

Magában beszél. Kicsit eljárt felette az idő és a technika vívmányai nagy kihívást jelentenek a számára, gondolok itt a klíma feltöltése újabb módszerekkel c. részre. Na, ennél a résznél hiányzott a suliból. Nehéz.

Olajat tölt, bénán. Mellé, sokat, nem veszi észre, hogy a flakon tartalma majdhogynem a földön van.

A végére, már ideges volt, mert, kettőig van a munkaidő és mindenki pakolt, valamint teátrálisan rá várt. Szegénykém.

Alapvetően megoldott mindent, amit rábíztak és nem változtat a tényen az, hogy mennyit szívatja magát.

A lényeg hogy a kocsi jó.                                                                 

Áldjon meg az Isten Pepe!

 Kész a kocsi. Jó. Minden. A klímát nem tudták feltölteni, csak mert, elromlott a gép. Persze mér is ne akkor mikor a mi kocsinkat csinálják. Ezen nem lepődtem meg kicsit sem, mint ahogy azon sem, hogy a kártyás fizetésnél kifogyott a papír a kis kézi leolvasóból. Ami pozitív viszont, hogy a bankomból azonnal hívtak, hogy költöttem-e most Spanyolországban, jelentősebb összeget. Figyelnek rám. Valamint még az is jó volt, hogy szerettünk volna venni az automatából egy üdítőt, de hiába dobtam be pénzt, az kiesett alul.

Jött a telep vezetője, aki egyébként iszonyú jó arc, szintén csak a helyi nyelveket beszéli (mégis érthető), rengeteget segített, telefonálgatott, hogy ilyen gyorsan kész legyen a kocsi. Tehát jött én intett, hogy majd ő segít.

Az automata mellett volt egy 32 cm-es csavarhúzó, amit kifejezetten erre a célra rendszeresítettek. Bedugta egy lyukon a gépbe, felfeszítette az ajtót, majd mosolyogva mutatta, dobjuk be a lét. Bedobtuk és kivehettük az üdítőt. Vicces volt.

Többen írták, köztük két nő is, hogy hengerfejes lesz, illetve már az a kocsi.

Na, nekik üzenem, hogy NEM az! Olyan eszméletlenül szól az 5 hengeres, hogy a szívem megszakad. Több szót nem fecsérlek az Audira. Jó és kész!

Szerviz II.

Audi megadta magát már tegnap este, úgyhogy a szerviz teljesen időszerű volt. Hűtő elszállt. Ömlik a víz orrán-száján. Nem probléma. Elvittük. Azt mondták, hogy 13-ra menjünk vissza és kész lesz. 10-kor visszanéztünk, gondolván, hátha van valami komolyabb gond, és akkor időben tudjunk róla.

Volt.

A hűtő cserére szorul. Meg a klímát sem lehet csak szimplán feltölteni, mert valamiért a gáz elszáll belőle. Frankó. Kijött a pasi valami majd 600 € számlával, ami nem tetszett nagyon se Ferinek se nekem. Közben telefon Julionak csak, hogy érezze a törődést.

 Faszi vissza, azt mondta alkudozik még az Audi szervizzel ahonnan a hűtőt vennénk (merthogy javítani nem lehet, amiatt, hogy ahol a műanyag meg a fém össze van rakva, ott folyik, és javítani nem lehet), hogy engedjenek még az árból.

Kis idő múltán kijött és 432 €-nál megálltunk. Minden szép és jó lesz, de csak holnap. Mára meg kell a kocsi, mert Cala Barka-n játszunk. Bérlés? Nem.

A régi gitáros, aki helyett játszom, még a szigeten van. Tőle kölcsönkértük a kocsit 20 €-ért. Bérlés. Igen. Kezd kicsit sokba lenni a kocsi. Munkaeszköz. Ez van.

Míg St. Margalidaban vártunk, hogy kész legyen a kocsi. Mászkáltunk. Kedves kis város vagy falu, vagy nem tudom mi. Az emberek, nevetnek.

 Többnyire idősekkel találkoztunk. Jó arcok. Egy kávézóhoz leültünk és egy helyi bácsival beszélgettünk mindenről, úgy hogy Ő csak spanyolul beszélt. Akadálymentes volt a csevegésünk, és mindent értett, úgy, mint mi.

Szemben a másik kávézónál, helyi öreg arcok beszélgettek reggel háromnegyed kilenckor egy asztalnál. Szép volt látni. Olyanok voltak, mint ha ezer éve együtt élnének. Sztoriztak, néha az arra elhaladó öreg nénikhez oda kiabáltak valamit. Annak idején ők voltak a falu fenegyerekei. Beteg vagyok. Még mindig gyötör a nátha.

Elveszi minden erőmet. Ma rosszul is aludtam. Kerestem egy gyógyszertárat és vettem egy orrspray-t. Tudtam, hogy az lesz a megoldás. Most már jobb, de nem az igazi még mindig. Klíma para. Mindenhol meg ezerrel. Nálam nem pedig van a szobámban.

Holnapra kész az Audi. Bízom benne, hogy minden rendben lesz vele. 

 Jardin del Sol

A világ legszebb szállodájában játszottunk tegnap. Képzelj el egy kis öblöt. Na, jó nem kicsi. A hegy tetején egy szálloda. Szép nagy élénk színű. Ha felérsz a hegyre a szálloda bejárata a 8. emeleten van egy szakadék szélén, majd ha lemész lifttel a 0.- ra, akkor vagy a tengerszinten. Minden szempontból gyönyörű látvány.

Mikor bemész, fent, nagy üveg ablakok mindenhol, hogy még véletlenül se rontsa semmi a kilátást, odasétálsz, kicsit olyan érzésed van, hogy kiesel, és bamm.

Olyan látvány… amit, nem mindennap lát az ember. Persze mér is ne éppen akkor egy óriási vitorlás hajó fordult be az öbölbe és olyan szépen szántotta a habokat… avitorlán átsütött anap, ahabok fehérek voltak… mondhatni, festői látvány volt.

Lent feszített vizű medencék, több egymás mellett. Nagy bár, zongora, fekete, szépen letisztítva. Kis párocskák vacsoráznak, tolókocsisok elég sokan vannak, tekintve, hogy egy „spa & relax” szállodában vagyunk és 80 euró fejében thai nők masszíroznak 1 órát. Baráti. Gondolom, helyi egészségkártyások nyomulnak. Aha… szerinted.

Tehát szép látvány, egészséges giccs. Étterem beton kemény. Lazacot kaviárral. Bármit keresel, az van a svédasztalra kipakolva. Jó, pörkölt nokedli nincs.

Ettünk-ittunk játszottunk, hazamentünk.

Ferit közben megkérte egy vendég, hogy játsszon neki még egy dalt, privátban, a pultnál (koncertek albumba láthatjátok). Ez szerintem annyira tipikus magyar zenészviselkedés. Tök jó.

Napközben megnézném egyszer, csak utáljuk mindketten, mert a szállásunktól ez a szálloda van a legmesszebb. Minden jóban van valami rossz ugyebár.

Azért természetesen megéri, ha nem más a látvány miatt.

 Tegnap este hazafelé (már majdnem az utunk végén) még azért történt egy elég érdekes dolog. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az olaj hőfoka emelkedik, ezzel arányosan csökken az olajnyomás. Gondoltam, hogy ez így nem lesz jó.  

A víz is elkezdett forrni, és elsőre azt hittük csak idétlenkedik a computer, hisz az nem lehet, hogy egyszer 70 C, másszor 170 C az olaj hőmérséklete, mert, hogy e két érték közt ingadozott 3 másodpercenként. Aztán gyorsan rájöttünk, hogy nem vicc, mert a nyomás meg esett. Víz már meleg volt, vagy inkább forró. Fék, kiszállunk, vártuk a füstöt mindketten, de nem jött. Vártunk, hűlt. Víz. Beül, indít.

Elindul, mint egy beteg, rángatózik, ugrál, bénázik, lefullad. Újra.

Elindul, nagy nehezen összejön a ménes, de egy olyan érzés van bennem, hogy az utolsó közös futkározásra, aztán elindulunk. Minden érték kezd a helyére állni.

A vízkérdés azért bonyolult a járgánynál, mert az utóbbi időben naponta töltünk rá, és mindig elfogy. Nem csöpög, nem szivárog, eltűnik. Hova? Na, mindegy. Mire haza értünk megint nem volt víz benne. Rejtély.

Ma reggel 11 kor sikerült Ferit kirángatni az ágyból és elmentünk egy szervizbe mondván, ez így már nem lesz jó.

Bementünk, sok-sok „bálé” (ez kb. a frankó, ok, rendben, zsír, naná, -t jelenti) közepette a két csapat „csak angol kis spanyol vs. csak spanyol” (mi és a helyi szervizesek) megoldottuk a kérdést, és lefixáltuk, hogy ékszíjat nézzék meg, olajat, folyadékokat, klímát töltsék fel és frankó lesz.

Igen ám, de az hogy te itt bármit is csinálj, hivatalosan ahhoz kell az úgynevezett N. I.E numero. Ez olyan, mint kb. nálunk a személyi. Ezzel leszel hivatalos személy Mallorcán.

Természetesen nem volt nálunk. Mér is lett volna. Kis telefonálgatás, internetezgetés után a szervizben (Amúgy nagyon aranyosak voltak a két spanyol nyelvű.

Megengedték, hogy netezzünk, behívtak minket a légkondicionált irodába, hogy ne a melegen álljunk, ezt nem hiszem, hogy otthon a bármelyik hivatalos márkaszerviz emberei megtették volna.) Tehát megszereztük a kódot, meg is volt a rendszerben a kocsi, Feri nevén stb. korrekt azért, hogy ilyen frankón benne van már minden rendszerben.

Kitaláltuk, hogy mi merre hány méter és abban maradtunk, hogy holnap reggel 8- ra oda visszük a kocsit (amúgy ezt itt is így mondják: kocsi) és kb. 13 órára kész is lesz, merthogy csak kettőig dolgoznak, utána pihi. Ez ám az élet mi? Bemész nyolcra és kettőkor léc…

Mondjuk, nem lehet bírni a meleget ez tény… az erkélyen vagyok rövidnadrágban és kb. 37 fok van és délután öt óra. Nehéz.

Reméljük a legjobbakat

http://picasaweb.google.com/BLaCa007/Szerviz#

 Megpróbálok mindegyik sztorihoz képeket is mellékelni, de ne haragudjatok meg, ha nem szerkesztgetem a fotókat, meg ilyenek. Feltöltöttem a web albumomba és onnan lehet szemezgetni.

A Tangós est képei: http://picasaweb.google.hu/BLaCa007/TangoByMallorca#

Charly: ezt még pótolom majd Hassan fotójával: http://picasaweb.google.hu/BLaCa007/Charly#

Red Lion: ide még jön majd Mike a tulaj: http://picasaweb.google.hu/BLaCa007/RedLion#

Életképek csak úgy: http://picasaweb.google.hu/BLaCa007/Eletkepek#

Koncertek: http://picasaweb.google.hu/BLaCa007/KoncertekMallorcan#

Remélem így jó lesz!

Több színt nem vagyok hajlandó a blogomba vinni, arra ott vannak a profik.

 Tegnap este ebben a szállodában játszottunk. Na, ez aztán a vendéglátás csúcsa, eddig látottak közül a legnagyobb. Irtózatos mennyiségű ember, mindenhol. Mint a darazsak. Mindenki zümmög, megy, csinál, koktélozik, övtáska, fehér póló, papucs, lakkozott körmű kislányok.

Azt már gondolom mindannyian észrevettétek, hogy elég fura dolgokat figyelek meg és nagyon részletekbe menőkig jegyzem meg a dolgokat. Ez „szűz” jellegzetesség, mondják itt a tapasztalt asztrológusok. Ja. Ez van. Ezt csak azért tűzöm ide, mert, iszonyatosan elfáradok estére a sok infótól és jegyzetelnem kell, hogy megmaradjon minden és le tudjam írni. Elég csak egy szó és onnan már megvan, csak elég sok szó lesz estére. Van alapanyag bőven.

Szóval Cala Barka. Egy egész komplexum, olyan, mint egy város. Több szintre van eltolva jó magas is meg mély is. Van minden. Jók a programok csak…

Tehát egy labirintus. Arcok mindenhol, nekem elsőre kicsit ellenszenvesek, de ez az esti zenéléskor azonnal eloszlik, és kiderül, a látszat néha csal…

Ugye kétféle közönséget ismerünk, ki-ki maga dönti el, hogy melyik táborba tartozik. Van, ugye az ülök, beszélgetek, lehalkíttatom a zenét a pincérrel, és még véletlenül sem tapsolok, meg van a, de jó buli van, „maradjatok együtt”, „szedd alá” tapsol és díjazza, ha az aki a színpadon ül érti a dolgát. A kettő közti átmenetet hívják „szintén zenész”-nek.

Szerintem a szállodaválasztásban, mikor megy az ember valahova utazni, úgy dönt, amilyen érzelmeket táplál különféle dolgok iránt.

Tehát, ha neki, tetszik a sok pálmafa, de idegesítik a lépcsők, akkor majd olyan szállodát választ, ami nem arról híres, hogy a szobákat egy 178 fokból álló lépcsőn lehet megközelíteni.

Ekkor ugye kiválasztja „azt”, az jó lesz. Ebben a szállodában nincs lépcső egyse. Ezért ebben a szállodában olyan emberek dolgoznak többnyire, akik szeretik ezt a helyet amiatt, hogy akár kerekesszékkel is végezhetnék a napi munkájukat. Na, most, emiatt nagyon jó hangulatú mindenki. A mallorcai emberek amúgy is.

 A szállodák közt meg jár a szóbeszéd, „ezek, akiknél nincs lépcső, tudod, ezek mindig röhögnek”.

Ebből lesz az, hogy egy kört leírva, lesznek jó szállodák, meg lesznek kevésbé látogatottak. Aztán a vezetés meg olyan zenekart választ, akik megfelelőek ebbe a képbe, mind zeneileg, mind emberileg.

A Cala Barka pontosan ilyen hely.

Annak ellenére, hogy nem nevezném kicsinek, tökéletes kommuna. Mindenki tudja a dolgát és aktívan nyaral. Hangulat jó, zene jó. Ahogy azt az elején is leírtam sok szintre van eltolva a szálloda, van egy ilyen szakadék feeling, ami a régi görög stadionokat idézi.

A nagyszínpadot szemből lehet nézni, mint a Fradi pályán, erkélyeken sok kis asztal sok kis szék sok, kis német.

Ugyanezen, szinten bár, diszkó. Pia ingyen, apukák egyensúlyozva próbálnak meg minél több alkoholt az asztalokhoz szállítani, ha már ingyen van. Nincs könnyű dolguk, mert anyukák sokat bírnak inni, amúgy sem hiszek abban, hogy az itteni koktélokban olyan nagyon durva mennyiségű alkohol lenne, tehát sok folyadék, sok pisi, sok szennyvíz stb.

Egy szinttel feljebb az étterem. Méretek gigantikusak. Több száz ember egyszerre kattog, zörög, szürcsöl, vág, harap, amennyit bír.

Kicsit babiloni a hangulat, de mindenki tudja, mit akar. Enni, rákokat, halakat, lazacot, koktélparadicsomot, kagylót, tintahalat, gyümölcsöt, paelát, tortát, pudingot és mindent, amit lehet. Inni bármit. Szükséged van a folyadékra. Ezen szükségleteket többnyire sörrel a legcélszerűbb kielégíteni. Tapasztalat.

Sok a kisgyerek. Mindenhol. Rohangásznak, persze a lábam alatt, mikor két bárszékkel egyensúlyozva próbálok eljutni a színpadig a vásári kavalkádban.

Kemény.

Nekem is van gyerekem, kettő, lány. Ők olyan jól neveltek. Az isten áldja meg őket.

 Nem vágom ezt, Zina miért nem futkározik búcsús villogós ördög szarvval a fején, mint egy eszeveszett?

Van neki ilyen, de nem rohangál, és nem ordít. A sok kis Matthias, és Blümchen pedig igen. Szeretem a gyerekeket, de éreztem olyat, hogy el fog esni. Erre levette az állával a kerti bútort. A szemem előtt. Nem én rúgtam fel Isten az atyám.

Apuka felemelte a tarkójánál fogva és ment tovább, mint valami felhúzós játék. Bírják a gyűrődést. Engem tuti hogy a mentő vitt volna el.  Hallom magam előtt: akkor háromra defibrillál:

Unó, dos, trés, quatro dzs… Nada, otra vez… hosszú folyamatos sípszó.

Legalább is arcplasztika Miami- ba.

Nehéz.

Még egy szinttel feljebb terasz – jó sokan vannak. Itt is van egy kis színpad, itt játszottunk. Komolyan mondom nagyon jó volt. Az emberek tapsoltak, nevettek.

Teljesen rajtunk voltak. Figyelték minden mozdulatunkat. Első körben olyan maximum 70- 100 emberről volt, szó, de a végére lettek többen is. Bámészkodók megálltak, és csak néztek. Nagyszerű közönség van Cala Barka-n.

Ahogy egy blokk után szünetet tartottunk, lementünk megnézni a nagyszínpadon lévő, „szuper Abba sót” hát nagyon szuper volt.

Aztán kb. ezzel a tempóval jöttünk is vissza. Számíthattam volna rá, hogy nem lesz jó, mert mikor a szünet kezdődött, megkérdeztük a közönséget, hogy szeretnék- e hallgatni az Abba sót, vagy tegyünk be inkább nekik zenét. Nem értettük elsőre és megkértük, hogy tegye fel a kezét aki… mindenki feltette, hogy inkább a mi mp3 lejátszónkat akarják hallgatni. Ez némileg tükrözi az Abba só színvonalát.

Tehát jövök vissza és egyszer csak két fura szó üti meg a fülem:

-      hát itt vagy- mondja egy gyerek hang

-      Igen édesem itt, menjünk vissza- feltehetően az apja…

Régen szúrt már valami így meg. Olyan érzés volt, mint mikor félálomból felordít valaki. Sokkoló. Mindenesetre közel sem a szó negatív értelmében.

Jól estek a szavak és természetesen már akkor tudtam, hogy beszélni fogok velük. Követtem a szememmel a hang tulajdonosát és pont a mi közönségünk soraiba ült le, előtte még láttam is miközben zenéltünk, de nem gondoltam, hogy magyarok.

Férj: szabályos szögletes arc, napbarnított bőr, ha jól emlékszem, kék szemek, csillognak nagyon, rövid fekete haj (Van Damme frizura), kék matrózos póló, sötétkék rövidnadrág, mokaszin- olyan jachtos mokaszin.

Testalkata sportos. Elragadó stílusa van, hangja, mély, lágy. Erre mondja egy barátom: „ha lány lennék, járnék vele”

Feleség: pici, édes, mosolygós, lenge nyári ruha. Kicsit beteg Ő is. Megfázott. Elfoglalt anyuka. Kedves

Gyerekek: 2. Fiú- lány.

Természetesen azonnal, mihelyt a színpadra értünk üdvözöltük a magyar vendégeket, és egy „KÉK ASSZONYT” eljátszottunk a tiszteletükre.

Jó volt, nekik is nekünk is. Onnantól kezdve a: „thank you, danke schön, muchas gracias” kibővült a köszönjük szépen szókettőssel. Jó volt „jogosan” hozzátenni.

Eredetileg arról akartam írni, hogy milyen jó a közönség és akkor most folytatom is.

Tehát, nagyon jó. Tapsolnak. Felálltak a koncert végén és természetesen, vissza kellett jönnünk vagy háromszor. Jó érzés volt.

Sok gyerek volt, akik nézték a koncertet. Ők nem a rohangálós fajtából származtak, annak ellenére, hogy németek is voltak köztük. A koncert végén kaptak pengetőt, meg kértek autogramot a pólójukra. Állat volt. Ilyen a rendes közönség.

A magyarok felé vettük az irányt. Melegen üdvözöltük egymást és aztán, hogy de jók vagytok, meg szuper így szuper úgy, meg minden jó és a világ legjobb zenekara vagyunk abban a pár percben. Nagyon kedves intelligens emberek. Jómódúak. Ilyenkor már illik jó fejnek lenni. Kifogástalan stílusban beszélgettünk pár felületes szót. Közben néztem a gyerekeket. Szépek voltak. A kislány akkora volt, mint Zina kb. talán kicsit nagyobb. Fáradtak voltak.

Kiderült, hogy nagy hírünk van a szállodában, hogy, van, az a zenekar a tudod melyik… ez is jól esett.

A család négy éve jár vissza Mallorca szigetére, évente kétszer. Ezt csak érdekességképen írtam le, hogy az a nagy „recepció” ami a magyar gazdasági életben zajlik jelenleg, az borzasztó. Má akinek.

Mindent összevetve, Cala Barka a legjobb ebből a szempontból.

Jó emberek, jó minden, minden jó.

 Ha valami kérdés van írjátok meg bátran. Mire vagytok kíváncsiak. Megírom.

 Na, az álomkategória. Milyen lehet az itt születetteknek. Reggel felkelnek és ott egy tenger. Nem az, hogy akkor összepakolom a családot és lemegyünk Horvátba, vagy bármi. Nem. Gyere, kislányom lemegyünk a tengerre homokozni. Frankó.  Ma voltam lent kétszer is, reménykedtem benne, hogy gyógyulok valamennyit. Hát nem. Olyannyira nem, hogy tegnap az esti túránkon Ferit ott is hagytam. Ugye az animátorok nem voltak sehol ezért Red Lion, Charly kettős játszott. Na, otthagytam. Kérdeztem mikor ért haza, azt mondta nem tudja, és fura hogy mindenki ezt kérdezi, mert ő sosem nézi az órát, meg kit érdekel. Ha jól belegondolok, igaza van.

Szóval Beach. Állat. Kék víz, homok, csikkek, nylonzacskók. Az mondjuk tök jó hogy, az ágyakért nem kell fizetni. Na, nem mintha ágyon feküdnék, de ingyen van. Van még sok lógómellű minimum 120-s cigarettát szívó német, Brünhilda, van indiai cserediák, ordibálós árus.

Dinnyét mutatványosi képességekkel szel, darabol, oszt.

Van mobil thai masszázs. Raj. Elég érdekes mikor a kis jakúza lány a faszi hátán plusz 40-be nyomkod. eleve meghalnék, neki milyen nehéz lehet az élet öcsém. Beizzad a, na…ebbe nem megyek bele, hogy zsíros hát kontra lába köze…Strong.

Ááá strong:

Tegnap a Red Lionban egy figura Mike-t kínálgatta valami cuccal. Dunsztos üvegből kanállal. Sárgabarack jam összekeverve valami karcos erős chili-vel. Bírom az erőset, nem kicsit, de ebbe csak a mutató ujjam hegyét dugtam bele. Olyan k… szottul erős volt, hogy hiába is próbáltam eltitkolni, majd be… Jó volt, és mégis édes ízt éreztem inkább, érdekes.

Tehát:

 Viszonyítva az eddig látott tengerpartokhoz, nem koszosabb semelyiknél. Meg mi bajom lehet? Itt vagyok egy szigeten, egész nap várom az ihletet, írok, halakat, rákokat eszem, kimegyek a tengerre, gitározom… NOT BAD.

Közben meg őrülten hiányzik a család. Nehéz.

Csak betegeknek ajánlom a következő pár sort. Elsősorban az „autónak lelke van” és az „olyan hangja van, mint az állat” tipikus esete fog forogni.

Mielőtt kinéztem volna a kocsit a neten, mindenképpen meg akartam győződni arról, hogy milyen autóról van szó. Ugye kimenni nem tudtam előbb, haveroknak nincs ilyen, ezért maradt a net.

Jókat olvastam róla, legyen benne olaj meg VÍZ és minden ok. Mér is ne a kettő közül az egyik hiányzott.

Kék, régi kék. Plüssös. Tetőkárpit ball hátul ki/leszakadva, mikor megyünk vele, táncol a visszapillantóban. Ülések meglepően jó állapotban. Tiszták is.

Hátul valami Cabron cigizett és kiégett egy öngyújtó méretű lyuk kb. Műszerfal rendben, olajnyomás, rendben. Kilométeróra mutató néha rendben, néha ugrál 80 és 100 között. Összesen megtett kilométer és rész kilométer számláló csak alkalmanként rendben. Középen foglal helyet a két óra között a fedélzeti computer.

Na, kérem szépen, itt jelzi, ha felforr a víz, itt láthatod, ha nincs olaj meg ilyesmi… Itt aztán jelez, mindent. Mikor milyen kedve van. Már nem foglalkozunk vele.

Így lehet benne 192 ezer km. Kormánykerék kicsit ferdén lett visszatéve. Digitális klíma összes ablak elektromos. Működnek. Ablakok mattak. A kor. Felnik gyáriak, majdnem karcmentesek.

Rádió meglepően jól szól, bár antenna nincs benne, de van benne (figyelem!) aux bemenet. Azért ez jó. Így iPodról megy a zene útközben. Cseles, mert le kell venni az előlap egy részét és csak akkor látod a kis lyukat. Zsír.

Jobb eleje be van nyomva a motorháztető mellett kb. mintha Hassan (itt már jól írom) ráült volna. Ki lehet húzatni. Körbe karcolva egy szeggel. Itt ez a menő. Hogy ki az, akinek ez örömöt okoz, arról még ötletem sincs. Láttam már új Carrerat is körbehúzva.

Motorháztető jobb oldal kicsit felégve a festék. Vagy kromofág, vagy gázpörkölő. Rejtélyes.

Természetesen le van tolatva minden sarka a kocsinak, ahogy ez itt természetes. Mi magyarok azért jóval jobban parkolunk. Lámpák rendben.

Motor, kifogástalan. Csendes, pörög, húz, és ha 4 ezer felett odalépsz, akkor a 2.2 megmutatja mi újság. Csak autópályán, máshol esélyed sincs. Kár, mert annyira gyönyörű hangja van, hogy az valami, művészi. A legjobb akkor, ha az ablakok fel vannak húzva, este 11 után mikor már üresek az utcák nagyjából akkor oda-oda lépegetni. A hátamon áll a szőr. Összesítve, jó vásárnak tartom és büszke vagyok magamra, hogy Budapestről interneten keresztül, „látatlanba” lehet venni bátran egy régi Audi-t. Azért ez némileg jellemzi a német autógyártást. Danke.

Fogyasztás megérdemel néhány szót. Nem tudom, pontosan mennyit eszik, de nem keveset. Valószínűsítem a 11 litert. Azért egy ilyen régi járgánytól, betyáros. Arról persze nem beszélek, hogy igazán Millennium Falcon érzésed van és mindenki megnéz (a nyikorgó ékszíj miatt). „.. ezzel megnéznek Lalikám.”

Hat hengeres kéne.

 Tegnap este animátorok meghívtak minket egy strand buliba. Kitalálták, hogy a parton american style party lesz. De jó. Éjfél körül oda is értünk Ca’ n Picafortba, hogy majd buli lesz. Odafelé egy tengerparti bár előtt a mólón ült egy nő.

Fekete harisnya, lenyalt copfban a haja, ami szintén fekete, fekete felső, fekete rövidnadrág, és cipő.

Érdekes jelenség volt meg kell hagyni.  Nem volt csúnya sem különösebben, inkább azt mondanám, hogy temperamentumos volt a látvány. Amilyen tempóban haladtunk el mellette, olyan gyorsan merült is a feledésbe.

Odaértünk. Sehol senki. Tök jó, szükségem volt egy kis sétára amúgy is, gitárral a vállamon.

Bukta.

Visszafelé nem a parton, hanem a párhuzamos utcán mentünk, ott több volt a látnivaló.

Egy bárból valami tangóharmonika hang szűrődött ki. Benéztünk. Egy viszonylag nagy étterembe értünk be, nem kellett kötelezően fogyasztani, nem jött oda senki piszkálni, hogy mit szeretnénk (ez amúgy otthon feltehetően idegesítene), mindenki az előadást bámulta. Az a nő, akit láttunk, táncolt egy nem kicsit macsó férfivel.

Jól néztek ki…egymásba ölelkező lábak stb.

Körben ült a közönség. Túlnyomórészt helyiek voltak és abból is a katalánabbak. Izzadt emberek amerre néztem.

Táncolt gondolom mindenki és éppen pihentek, addig meg a párocska szólózott. Jó hangulata volt. Szakmailag annyit fűznék ehhez, hogy a tangó zenei alapja semmiképpen nem nevezhető bonyolultnak és különösebb „szakosodást” sem igényel.

Sokkal inkább érzelmekről szól. Olyan mintha aludnál és mikor fel akarsz ébredni, valaki visszaszédít az álmodba. Örökké.

Jó volt látni, hogy ilyen családias hangulat van.

 Az internet kérdés elég érdekes itt a szigeten. Először is nincs. Tehát, itt van egy minimum négy csillagos szálloda. Nincs wifi. Kicsit sincs.

Amikor van akkor egy óra 7 €. Azért az viccnek erős nem? Ja, és ami fontos, hogy nem a szállodáé a net, mert nekik nincs pénzük egy céges adslbe invesztálni, hanem egy külső szolgáltató utcáról adja wifin a wifit vagy mi. Ja. Én is ezt mondtam. Tehát viszonylag gyorsan kiderült, hogy itt nem fogok netezgetni.

Szerencsére Ferinek van mobilnetje, helyi, Telefonica, úgyhogy no para. Szóval, wifi nincs, kivéve egy helyet, ez pedig a Red Lion. Azonnal a szívembe zártam a helyet. Van wifi, megmondják a jelszót. Legkirályabb. Akik leveleznek velem, azok láthatják, ha este írok, na akkor ott vagyok.

A tulaj, Mike. Jó arc, brit, de nem kicsit, nagyon. Olyan angolt használ, ami kicsivel marad csak el a Timbuktutól. Nehéz. Ő is Myfriend. Nagydarab, lábai vízeresek. Aránytalanul nagy felsőtest, nem izom, zsír. Sosem értem mit mond ezért viszonylag vidám a kapcsolatunk, ő mondja én meg mosolygok és bólogatok. Néha hangosabban felnevetek. Szeret engem, én meg őt, wifi van, meg szerelem akkor van minden.

A hely amúgy karaoke bár is. Jó. Mike a dj. Mint régen, megy a zene:

álálálálom álálálálom (itt lehúzza a zenét, gyorsan bemond valami abrakadabrát Timbuktuul, zene vissza) álálálálonglonglong.

Megaüber. Járnak le a helyre a hely dél afrikai erők is. Sok-sok érthetetlenül öltözködő Myfriend.

Énekelnek, de úgy hogy a hideg futkos rajtam, persze ez sokban hozzájárul a síráshoz, mert ezek a bennszülöttek imádják az ilyen romantikus jó négeres számokat, amitől nekem meg, bohóc styleba spriccel a könnyem. Nem könnyű.

Nagyon színvonalas Myfriend mindegyik. Elmondom neked Myfriend, hogy a hazai megasztárok vagy kik, meg úgy unblock a zenei világ jelenlegi krémje, beleértve, Pélyt, Pákót, meg az összes Mari Zsuzsit elmehet a búsba.

Itt három feka kiénekli az életüket negyed másodperc alatt.

 CHARLY

A diszkó amúgy nem nagy eresztés. Zenét eleve nem hallom, nem szeretem inkább így a helyes. Kis tánctért, már amennyit a pulttól lehet látni belőle. Snoopdog kinézetű dj. Tényleg hasonlít rá. Sok a fekete a szigeten. Mikor bementem először, Feri bemutatott a pultosoknak. Jó arcok. Két csaj, egy pasi. Profi vendéglátósok. Éjszakai baglyok.

Csajok:

Egyikük kicsit arabos, törökös, nem tudom milyenes. Arca érdekes. Fiatal, maximum 20 éves magas, hosszú lábú, többnyire pritivumen ruhákban jár, amiből majdnem mindig kilátszik a feneke, ha lehajol a sprájtért, de eddig még sosem. Ott ültem pár órát. Tuti nem.

Alapvetően tisztában van vele, hogy mindenki őt nézi, és ehhez méltóan viselkedik. Kicsit rázza magát, nézeget a távolba mintha bárki is jöhetne a szemközti falból, beleiszik a piájába.  Néha ránéz valakire, nevet. Folyamatosan megy valahova. Teszi a dolgát.

Másik korosabb, fogszabályzós, Feri szerint Argentin. A haja szőkés barnás melírozott és a feneke alá ér. Az arca hagy némi kivetni valót, nem taglalnám, olyan faszis.

Valószínűleg sportolt. Versenyszerűen. Ezért is dolgozhat itt, mert olyan alakja van, hogy sok középiskolás elhízott, anti-mozgás csak MSN, megirigyelhetné. Amúgy ez egy külön fejezet lenne, ha írnék blogot az éltemről, hogy az ilyen fiatalok meg minden.

Sportos, kedves, viccelődik, de nem tudsz őszintén visszanevetni, mert… na, mondom érdekes az arca.

Az egyetlen férfi a stábban, akinek szintén nem tudom a nevét, egy igazán szimpatikus arc. Kopasz, törpe. A két csaj közt elég viccesen fest, de a stílusa miatt imádják az emberek. Mikor először találkoztunk egyből kitöltött nekem egy V.I.P. kártyát, amivel, sokkal olcsóbban tudunk inni. Névre szóló, visszavonásig. Tényleg olcsóbb.

Valami mescalat nevű piát tölt belénk ingyen pult alól, mikor megékezünk, olyan unikum, jéger, ouzo, elegyet képzelj el. Ez itt a helyi pia, jó szar. Szóval ezt tolja belénk Myfriend. Sosem beszélget semelyik velünk. Csak a pénzünk miatt szeretnek minket Myfriend. Egyébként jó arcok tényleg.

Beteg vagyok még mindig, hogy rohadjak meg. Már annyit fújtam az orromat, hogy sebes. Sós víz meg marja.

 MALLORCA BY NIGHT

Többnyire, Ferivel mozgok. Kivel, mással?

Az esték a mai napig (ma végre süt a nap ezerrel, a tipikus cserregő hangú bogár is tolja, és ahogy kinézek az erkélyem ablakán, látok olyan bácsit, akinek a melle rálóg a hasára, szóval rendben lesz ez, nem kell parázni), kicsit szelesek voltak, persze nem mondható közel sem hidegnek. Feri egy állat, tehát nem fázik meg nagy a háta, mellizom minden én meg fázós vagyok és nincs mellizmom, még. Edzek kettőt és közben fekvőtámasz. Tehát, jó idő volt, de nem olyan, mint ma lesz, úgy érzem. Itt elég korán vége a dalnak délután kettőkor már tökre minden be van zárva, nem baj, de legalább délután öttől, este tízig tudsz akár raszta hajat is csináltatni magadnak.

Helyiek kevesen vannak, 900 egynéhány ezer lakos van. Vendégmunkások annál többen. Szerintem amúgy ők működtetik ezt az egész mókuskereket. Este nem látsz helyit. Jó, nincs ráírva, hogy local, de gondolom a nagyorrú iszonyat nagydarab négerek nem itt születtek.

Na, mindegy a lényeg, hogy sok az idegen. Turistákon kívül. Jönnek-, mennek. Isznak. Enni nem esznek, mert éjszakai kajálda nincs. Illetve tegnap találtam egy gyroszost ami persze nagy szar volt, nem gyrosz, egy német arc töröknek öltözve csinálta.

A lila káposzta helyett fehér volt benne, hagyma és csípős nélkül. Gratulálok. Egy német ne gyroszt áruljon. Nyírhatna füvet is, de mondjuk itt nincs fű olyan sok. Lényeg hogy belenéztem Hans gyroszába. Éhes voltam. Van még kínai kajálda is. Na, ez végképp vicces, neki valószínűleg kevésbé. Eddig kb. négy kínai éttermet láttam mindig satamata üres volt. Nem is értem. Van, amikor megy a hely? Télen? Egy jó kis Gungbao? Fogalmam sincs, miért nyitnak egy meleg szigeten kínai éttermet, bár láttam már bajor Alpokban is, ezeknek mindegy. Kurva sokan vannak.

Mindenki köszön „Myfrend”!

Ez az alap-köszönési forma. Kezdem megszokni hogy mindenkinek a barátja vagyok. Szükség is van rá, mert nagyon hiányzik az otthonom. A gépemen van sok száz fotó, de nem merem őket nézegetni, mert sokkos állapotba kerülök azonnal. Hiányoznak a lányok, nagyon.

Mikor olvasok levelet, vagy beszélünk, vagy hallok valami olyan dalt, netán játszom, a könnycsatornáim azonnal működésbe lépnek. Fáj a torkom, sírás közeli hangulat mindig. Nehéz. Virtuálba nem az igazi. Kéne a szag, az érintés. Maximum Ferit tudom megölelni, meg Abdult.  

Gyorsan témát is váltok, mert…

NEM ABDUL HANEM HASSAN, már nem javítom ki mindenhol. Sorry.

Abdul a Ca’ n Picafort-i Charly International- Discotheque kidobója. Elég vicces. Olyan, mint ha egy filmből lépett volna ki. Tipikus jelenség mégis olyan valószínűtlen, hogy tényleg élő és nem valami hologram. Képzelj el egy 190 cm tömör izmot. Kopasz, naná.

Ali baba fülbevaló, alap. Olyan mintha az alkarját meg a bicepszét külön-külön lehetne felfújni egy kompresszorral és a könyökét meg nem. Két dudorból áll a karja. Veszélyes. Lábait még nem láttam, mert egy pulpituson ül és előtte megy el a diszkó apraja-nagyja.

Szóval állati nagydarab egy faszi. A szemei kedvesek, őszinték, bár a pupillái nagyok, gondolom a biztonsági őröknél rendszeresített kurva sok Red Bull miatt. Ezeknek mindig ilyeneket látok a kezében.

Na, de Abdulnak van egy nagyon komoly fegyvere.

A hangja apukám, a hangja. Te még ilyet nem hallottál. Képzeld el, hogy a terminátor egy óriás diszkóban beleordít a mikrofonba, hogy „Myfriend”, majd ezt nagyon gyors tempóban szorozd meg kettővel.

Hát valami borzalmas, agyrém, olyan hangja van. Alapvetően zenész beállítottságú vagyok, és szakmai szemmel is érthetetlenül állok a dolog előtt. Ilyen mély beszédhangja senkinek nincs. Komolyan. Apám basszust énekel felnőtt kórusban. Neki még sincs ilyen mély hangja.

Na, szóval Abdult ismerni megnyugtató érzés, tekintve, hogy Myfriend, meg azért jobb érzés, hogy bármi van érted…

Amúgy eldöntöttem, hogy megpróbálok majd beszélni vele, hogy közös fotó meg minden. Akkor majd jól felteszem ide és meglátjátok.

Amúgy nagy királynak számítunk itt a szigeten. Eleve zene. Mindenki nagyon szeret minket, de ettől még ugyanúgy leszarnak minket, csak mondjuk nem olyan magasról.

 KIS ESTI ZENE

Az első alkalommal, ahogy azt írtam is, a Royal Cupido nevű szállodában játszottunk. Nem volt meglepő, hogy tele van német elhízott tipikus turistákkal. Nekem alapvetően az emberekkel nincs bajom, a németeket is bírom. Vannak azonban azok, akikről jelen esetben szó van, akik kicsit irritálnak, na de én sem tetszem mindenkinek és ez így van rendjén. Vannak a tömegbe beleolvadók, és vannak a ki ha én nem Budneszliga frizura.

Történt egyik nap, hogy egy nyugodtabb pillanatomban, mikor csak néztem ki a fejemből, egy figura a kislányával ment el mellettem.

Egészen egy ilyen, turistákat lehúzó automata sorig (tudod ilyen, kis lovacska, autó, méhecske, meg mindenféle állatot láttam már a legviccesebb, hasonló kategóriájú játék, csak nagyobbaknak, az a bunkóval ütögető.

Ez egy ősember bunkó zsinórral a végén, amivel egy asztallap szerű szerkezetből véletlenszerűen felbukkanó golyókat kell vissza ütni. Hülyegyerekeknek pont jó játék, és ha jól láttam vannak elegen, akik püfölik azt a cuccot.) ahol is a kislány rákattant egy ilyen háromkarú bedobom az eurót, joystick karral a plüssök fölé irányítom a három kart, megnyomom a gombot, a kar leereszkedik a plüssök közé, egyiknek elkapja a fülét, elindul a lyuk felé, mindenki örül, a plüss meg visszaesik, és megy minden előröl.

Az automata tulajdonosa meg csak a Mallorcai gépek bevételéből nyit egy kocsmát.

NA, szóval a kislány szeretett volna egy plüsst. Apuka sok gemacht közepette elővett egy eurót és hajrá. Bedobta, semmi. Lehajolt. Benézett aztán észrevette, hogy valami útban van.

Elment egy asztalhoz, ami a közelében volt, levett egy kést a terítékből. Akkor már tudtam, hogy szerelni fog. Ez amúgy tipikus, a férfiak mindent szét akarnak szedni, beállítani, a maguk kedve szerint átállítani a csajuk telefonját, mert „az úgy jobb lesz, hidd el, sokkal kényelmesebb”.  Visszahajol. Mondom ne má’ érted, most ez milyen.

 Olyan nincs, hogy nincs (akkor van), alapon betolja a kést az euró helyére. Mindeközben végigfutott az agyamon, hogy a németek szerintem azért tartanak ott ahol, mert ilyenek. Nem egy pazarlós „maňana” emberek. A füvet is frankón nyírják meg minden.

Volt szerencsém párszor a bajor túrák alkalmával, saját szememmel is látni, hogy nagyon rendezett kis házikókban laknak, meg muskátli is van, sok piros. Ez természetesen mondjuk a viselkedésükre nem mindig hat ki, meg az öltözködésükre sem.

Szóval, késsel bent. Vártam, hogy mikor vágja meg a 220, de semmi. Kb. másfél perc múlva egy akkora fakérget húzott ki a lyukból, hogy még ő is velem együtt meglepődött, én azt mondtam „asztakurva” ő meg „sájsze”.

Ami a legszebb talán a történetben, hogy valószínűleg pár kevésbé precíz apuka azért hozott kést hogy benyomja az eurót és nem nézett be, hogy miért nem megy be, ebből kifolyólag a mi kis Mekkmesterünk kapott egy szabadjátékot.

Egy euró beesett, egy meg ki. Legkirályabb. Szóval végeredményben sikeres volt a művelet és ismét beigazolódott, hogy ezek a németek jól nyomják. Amúgy plüss visszaesett és ezzel rövidebb lett a mutatvány.

Mindent összevetve azonban, a kis kitérőm után a németek nagyon hálásközönség. Tapsolnak, örülnek, cugábe!

 Megjelent a várva várt, számomra ismeretlen számkombináció a kijelzőn és Julio észrevette, kicsit béna mozgással ugyan de, majdnem futva bement. Mi utána. Egy szintén olyan nő fogadott minket, akiről már meséltem. Igazából normális, jó alak, szép haj, és borzasztó „érdekes” arc.

Ettől persze a kedvesség mit sem változott. Elragadó stílusban elmondta, hogy el kell menni egy másik helyre ahol be, kell fizetni egy valamiféle adót, ami ilyen első adónak minősül. Amennyiben először bonyolítasz valamilyen üzletet akkor ezt meg kell fizetni (csekély 180 €), sajnos többet nem tudtam kibogozni ebből, még Feri segítségével sem.

Újabb taxi, leinteni lehetetlen, ezért telefon. Várakozás, nem kevés. Közben kiderült, hogy csak úgy lehet a mai akciónk sikeres, ha a következő helyen ahova megyünk, úgy végzünk, hogy 14 órakor még elérjük a bankot, ahol ezt a bizonyos adót be kell fizetni. Na, 13:40 kor még a taxit vártuk. Ezen a téren vártunk

Taxiba be. Klíma maximumon. Következő „Trafico”. Két forgó ajtó, egyiken ki másikon be. Julio erőből bement a kijáraton, konkrétan visszafelé betolta a forgóajtót. Mi nem ott mentünk. Sorszám. Várakozás, súlyos percek, amikből másodperc nem telik el úgy, hogy ne gondolnál arra, csak oda érjünk a bankba.

Itt kérem szépen, kettőig vannak nyitva az üzletek és utána léc.

Nagy nehezen kibogozták, hogy ez a Ferenc név nem beszélve a Hatlaczky- ról, mit is jelent,ki kicsoda, merre hogyan. A lényeg hogy 10 perc tanácskozás után megkaptuk a matricákat, (egy A4-s lap tele matricákkal, amiket majd a hivatalos papírokra kell ragasztani, ha ki kellene tölteni valamit, akkor rá ragasztod és király vagy. Nem tudom pontosan a rendszert, de a lényege kb. ez.)

Futás a bankba. Julio, most természetesen a bejáraton próbált meg nyers erővel átmenni, de valami miatt nem jött össze. Gondolom fáradt. Ennek ellenére, hogy másodszorra viselkedett úgy, mint egy kisborjú, a biztonsági őr, csak mosolygott és nem akarta szétcsapni az arcát.

Érdemes lenne ezt is oktatni a gyorstalpalókon.

A bank természetesen zárva volt, már csak pár alak beszélgetett bent a hűtött ügyféltérben, (feltehetően az alkalmazottak) akik ügyet sem vetettek arra, hogy Julio ismét a fizikai erejét próbálta meg felhasználni, hogy bejusson. A gond csak az volt, hogy egy 2,50m magas 5 méter széles tolóajtót próbált meg kinyitni úgy, hogy befelé tolta.

Így az maradt az eredmény, hogy nem jött össze a mai akció, holnap még vissza kell jönni Palma- ba befizetni, aztán az ott kapott papírral, vissza az első helyre hogy a forgalmit megkapjuk, Feri névre kiállítva.

Kicsit letörtem, megmondom őszintén, hisz’ tényleg az egész nap „cigi” volt és még sajnos nincs vége.

Elmentünk Llucmajor- ba haza vittük Juliot. Visszafelé azért nem volt olyan vidám senki. Fáradtak voltunk, én éhes is. Meleg is volt. Julio bement aztán kijött és hozott megint két üdítő italt nekünk. Nem „naranja” de számítottam rá, hogy valami kalória van benne. Nem volt. Elmentünk az Audi hoz. Elég jól nézett ki, olyan németes volt a kiállása (terpesztése Joli) de erről majd egy külön fejezetben.

Ilyenkor jön mindig a benzin para, tankolni, folyadékok ellenőrzése meg, stb. de az nem kellett, mert le van minden frankón ellenőrizve. Meleg kézfogás és megbeszéltük, holnap délelőtt 11- kor találka a „Trafico”- ba, hogy a forgalmit lerendezzük. Kocsiba be, én viszem az Audi- t. Benzinkút, 30€.

Az est szálloda ahol játszunk, Royal Cupido nevű Iberostar szálloda. Neten lehet nézegetni. Letesszük előtte a cuccokat a Renault- ból, amivel játszunk. Feri elől megy. Felhajtunk a szálloda elé és két német turista megrémült arccal mutat felém a kocsiba. Hát, mondom, köszi. Még nem is játszottam, már ujjal mutogatnak.

Aztán kibújt a szög a zsákból. Ahogy kinyitottam az ajtót, akkor vettem észre, hogy óriási gőz csap fel a kocsi orrából. Mint a filmekben, én azt hittem eddig, hogy csak ott van ilyen jelenet, de tévedtem. A halál fagyott szele volt érezhető a levegőben, annak ellenére, hogy 32 C van.

Kinyitottam a motorháztetőt és egy viszonylag tiszta motor fogadott és mindenhol csurom víz volt minden. Akkor már tudtam, hogy gáz lesz. Természetesen azonnal telefon Julionak. Elmondta, hogy semmi gond, vegyünk egy hűtő tömítőt és azzal már meg is fog gyógyulni.

Szerencsére a szálloda mellet van egy benzinkút, bementünk kértünk nem volt, vettünk simán vizet. Feltöltöttük, semmi gond. Szerintem víz nem volt benne mikor azt mondták minden folyadék oké.

 Irány Alcúdia, itt lakunk. Autópálya. Megy a verda. Víz rendben. Hang semmi különös. Autópálya vége Feri előttem egy kocsival. Kivezető szakasz 150 rendőr, autóval, motorokkal, meg ami kell. Valamit/ valakit kerestek. Látom, hogy Ferit elengedik, nevetnek rá, előttem lévő kocsi valami kenyérszállító, természetesen észre sem vették. Odagurulok „holá”. Valami lehetetlen tempóban beszél hozzám a rendőr.

Jó képű, de szigorú arc. Keze folyamatosan a pisztolyán. Rémisztő volt. Sokat beszélt, mondtam neki hogy nem értem. Na, ezzel teljesen elvágtam magam, hogy én, mint „helyi” egy spanyol rendszámú kocsival, hogy mondhatom azt, hogy nem értem. Ordítva szólt az egész csapatnak, hogy azonnal mindenki oda. Körbevették a kocsit. Nem mozogtam, semmit nem mertem csinálni.

A tag elkérte a kulcsokat, amiket lassan kivettem és odaadtam neki. Feltette a tetőre. Majd kérte az iratokat. Persze ilyenkor nem tudom, hogy melyik helyre rakom a kártyákat, de mindegy is, mert ha láttam volna, akkor sem vettem volna észre, annyira örült helyzet volt. Közben folyamatosan azon izgultam, hogy a kenyeres ugye nem takart ki és Feri látta, hogy megállítottak. Első körben csupán annyi miatt lett volna ez fontos, hogy a papírok, amik még félkész állapotban voltak, nála foglaltak helyet a kesztyűtartóban. Nehéz. Kérdezgettek, hova valósi vagyok. Hungriá mondom, na, ez némileg poénosnak számított, ugyanis nevetve ordította át a kollégáinak hogy Hungriá.

Jött a nehezebb rész, a kocsi okmányait kellett volna átnyújtani, de azt ugye tökre nem tudtam. Mikor már mutattam volna, hogy a kollégámnál van akkor tűnt fel Feri. Elmondtuk, hogy zenészek vagyunk és ma vettük a kocsit, de csak félig és hogy holnap már fasza minden. Mindeddig én a kocsiban ültem. Nem bíztak a véletlenre semmit az ürgék. Ferit az út másik oldalára állították és jelezték neki, hogy ne mozogjon. A keze mindegyiknek a pisztolyán volt folyamatosan, és láttam rajtuk, hogy nem azért mert ott kényelmes pihentetni. Bármikor készek használni is. Megkértek, hogy szálljak ki lassan.

Eleget tettem, tekintve, hogy igazán udvariasan kértek, meg persze egy óriási gumibot, gázspray, vipera, sokkoló, és pisztoly is segített a döntésben. Ez az arzenál amúgy mindegyik arc oldalán ott volt felaggatva, annyi különbséggel, hogy volt, akinek egy M-16-s (először az amerikai hadseregben rendszeresített gépfegyver) egészítette ki. Ahogy nyitottam az ajtót, úgy távolodott tőlem mindenki és annál erősebben fogták a pisztolyukat.

Elég vicces volt, utoljára Van Damme filmben láttam ekkora akciót és akkor bizony nem én voltam a főszereplő. A hasonlóság csak annyi, hogy én sem haltam meg a végén. Végignéztek és megkértek, hogy menjek a kocsi másik oldalára. Odamentem lassan. Kinyitotta az anyós ajtót a tag és nekem ezt végig kellett néznem, én sem értem mire volt jó de ez történt.

Az egyik behajolt és kinyitotta a kesztyűtartót. Volt benne 2 csomag papír zsebkendő meg a spanyol nyelvű használati a verdához. Ez megnyugtatta őket, olyan szinten, hogy totál egyszerre otthagytak, és mint valami diszkó- drogos álltak ki az út szélére és állítgatták le sorra az autókat. Ferivel nem nagyon tudtunk mit kezdeni ezzel. Csak néztünk kérdőn és nem vágtunk semmit.

Bájdövéj, most hogy nem figyeltek, akár a benzint is leszívhattam volna a verdájukból, annyira nem figyeltek, míg előtte meg, na, mindegy. Beültem, indítok, a tag, aki leállított, a jóarcú, megkérdezte, hogy merre akarok menni. Megmutattam.

Erre ő az egész forgalmat megállította és jelezte, nagy teátrális karmozdulatokkal, (kis rumbát is véltem felfedezni a lábmunkájában), hogy menjek.

Elhajtottam, nyikorgó ékszíj.

 Na, ez a jóember mindenképpen külön fejezetet érdemel. Leszállásom után nem sokkal megérkezett Feri értem. Soha nem hittem a reptéri búcsúzkodás/találkozás erejében, de azt tudtam, hogy elmenni mindig szarabb. Most valahogy mégis olyan jó volt találkozni egy arccal, aki nem Máni. Elég hangosan, konkrétan ordítva üdvözöltük egymást, majd a kölcsön kocsi felé vettük az irányt. Enyhén sós levegő pár esőcsepp és szürke fátyolfelhőzet fogadott, ami természetesen szintén az én formámat tükrözi, hiszen Mallorca –n mióta kint van a csapat ilyen idő nem volt. Most is ilyen az idő. Meghoztam a Bp.-i időjárást ide. Gondolom, otthon már viszont nyár van, tekintve hogy eljöttem.

Tehát egy szakadt Renault volt a lépegető, amivel célba vettük  JULIO- t aki a mi kocsinkat tartotta tulajdonában.

Llucmajor a falu neve ahol Julio élt, ez kb. 30km-re van Palma de Mallorca- tol.  Találkozásunk előtt Feri elmondta (kicsi a világ), hogy egy mutatványos figura az öreg (60 éves kb.) aki cirkuszokban lépett fel erőemelő sókat tartott meg mindenféle fizikai karban létet igénylő sportokat űzött. Ezen felül pedig elég sokszor járt Magyarországon. Na, mondom jó lesz.

Bordó robogó, nem szakadt csak karcos, mint minden járgány itt, nem vezetnek sehogy az emberek, illetve nem nevezném vezetésnek. Szűk utcák, parkolni viszont meglepően szépen tudnak kivéve egy két kedves embert, nem érdekel. Szóval kicsit, na, jó nem kicsit karcos bordó robogó, fehér sisak, fekete melegítő, fehér Kappa edzőcipő.  Jobbra index. Begurul mellénk, utcasarkon vártuk.

Sisak le. Egy kopaszra borotvált, kicsit sérült tartású nagyon karba lévő kedves mackó, akinek az arcán valahol egy nagy barna anyajegy volt talán a ball pofacsontján, szállt le a motorról, a nyaka valahogy olyan ferdén állt és úgy járt, mint aki éveket sportolt és nehezeket emelt, emiatt pedig minden ízülete szarrá ment. Itt jegyzem meg, hogy ez a „pár” év, amit így nyomott le Julio, csak a tartásán hagyott nyomot, a fizikuma ugyanaz. Erős vállak vastag alkar, ép fogazat, tenyere erős fogású, de közel sem érdes. Egészségesen él, valamiért ez látszik rajta. Valószínűleg a szokásos paraolimpia, hogy fiatalon sok alkohol, cigi, csajok, kis kokain, aztán egy nagy jel, ami többnyire infarktus formájában jelentkezik, és akkor visszavesz az ember.

Szinte tökéletes némettel beszélt Ferivel, persze kis spanyol szavakat is elrejtett, azért de kritika nem érheti. Csípem az ilyen „több laki” embereket és tisztelet nekik, hogy ennek szentelik az életüket. Szóval, kiderítettük közösen, hogy azért az nem olyan egyszerű, hogy csak úgy veszünk egy kocsit aztán szevasz. Felkerekedtünk. Renault- ba be, ablakot le mert azért ekkor már bőven 29 C volt. Julio előttünk jobb index folyamatosan. Úgy hagyta és nem nagyon érdekelte, engem sem a végére már. Elmentünk egy helyi irodába ahol megkérdezte, olyan egyértelműséggel ment be, ahogy mi nem tudunk egy hivatalba bemenni. Tudta, hogy segíteni fognak és mindemellett, szerintem a „senorita” szó eleve beviszi a pontot egy irodakukac csajnál. Tehát V.I.P. Ügyintézés alapból. Na ez azért teljesen nem jött össze, de meg kell hagyni nagyon gördülékeny az ügyek intézése, annak ellenére, hogy iszonyú rendetlen minden. Gondolok itt pl. az űrlapok kitöltésére. Azért nálunk ki kell tölteni a különböző színes nyomtatványokat teljesen ahhoz, hogy valami történjen, de még akkor is kitalálják, hogy menj el illetékbélyeget venni, meg ehhez még egy toldalék oldalt ki kell tölteni és ide meg kell a nagyi meghatalmazása minimum két tanúval. Ez itt úgy néz ki, hogy Julio beírja (inkább rajzolja), nyomtatott betűkkel valahova a nevét, cím, személyi szám, majd áthúzza, beírja az imént felsorolt három tételt egy kicsit lejjebb. Semmi, de semmi probléma nincs ebből. Elfogadják. Hogy, még kb. 25 adat hiányozna, a pontos beazonosításhoz az senkit nem érdekel. Eleve, hova menne ugye- hisz egy szigeten vagyunk. No meg ismerik is személyesen egymást. Lényeg, hogy nem tudták elintézni helyben ezért egy másik szintén nem messze lévő, Llucmajor- ban székelő irodát kellett felkeresni. Ott sem volt jó, mert a nem tudom ki nem volt, ezért azt tanácsolták, hogy menjünk be Palma- ba.

Kis tanácskozás, Julio telefonál, helyi ügyfélszolgálatot hívja, 1-s gomb stb. pár kínos 5 perc után bólint, mehetünk. Renault, ablak, jobbra index. Julio házáig mentünk ott letette a kopott robogót, majd bement. Kisvártatva kijött egy nylon szatyorral. Volt benne két helyi „naranja” dobozos, 0,33 rosttartalom 0%. Íze szintetikus, színét nem láttam, mert hideg volt és annyira megittam, hogy a doboz is majdnem lecsúszott. Rendes csóka. Beülhetett ezért előre. Lassan mozog szegény, nagydarab, fáj a háta. Feri vezet, Juli mitfárer, én hátul. Volt hely bőven.

Közben beszélgettünk, na, nem sokat csak úgy módjával, de beszélgettünk. Juli elmondta, hogy Budapest, Zalaegerszeg, meg ilyenek. Nézelődtem, nem figyeltem teljesen.  Palma de Mallorca. Helyi polg. hiv. „Trafico” amúgy ez a központ is egyben, itt gondolom inkább a városközpont értendő, de nem merek megesküdni.

Ablak, sor, arcok, alacsonyak a helyi emberek. Férfiak, olyan semmilyenek, öltözni mondjuk valahogy, de nem olaszok az fix. Nők egy fokkal jobbak. Kötelező hajfeeling. Mindenkinek jó a haja. Szép hajú nők, szolid smink- meleg van. Inkább nadrág, rövid, akin szoknya az jó lábú. Arcok már inkább hagynak kivetni valót. Valahogy van az itteni nőkben valami csúf. Nem tudok jobb szót erre. Mióta itt vagyok nem láttam igazán szépet. Mindettől eltekintve természetesen kedvesek meg elragadók, de ha valamelyiknek jó a lába, meg a haja, az, ha megfordul tuti, hogy megállsz a fejlődésben. Ha szép az arca, akkor csak addig vagy boldog, míg ki nem lép a kocsi mögül. Na, mindegy is érdekes. Nem számít. Sorban állunk. „hola senorita” című varázsszó és már megy a duma, hadarnak stb. kapunk sorszámot, hogy beállhassunk máshova várni. Emelet, Julio nehezebben ér fel, de megcsinálja. Sor. Kell pisilnem. WC sehol. Pénz befizet, földszint. Újabb sor. Hadarás. Julio felénk fordul és sok „gemacht” –al megtűzdelve elmondja Ferinek, hogy itt nem tudják megcsinálni, mert csak ott a másik helyen bent a városban egy másik „Trafico”. Zsír! Ne kocsival menjünk, mert ott nem lehet megállni. Taxi. Na, ezen a szigeten a taxi kérdés beállt a „nemvágom” kategóriába.

1, ha leintesz egy taxit, az olcsóbb, mintha telefonon rendeled.

2, mikor beülsz már három € - nál van az óra, viszont az utazás alatt nem mozdul

3, különböző helyeken más- más tarifa van, de úgy hogy a kocsik tetején egy nagy kijelzőn látni lehet, hogy éppen melyik tarifában is viszi az ürge az utast. Ehhez még annyi, hogy a foglalt- szabad jelzés pedig nincs feltüntetve, hogy mondjuk, világít, vagy nem világít a „dobókocka”, hanem egy manuális kis forgatható tábla van belül a belső visszapillantó alá ragasztva két nyálazós tapadóval. Egyik oldal: LIBRE másik oldal nem emlékszem, majd ma megnézem, ha meg semmi, akkor élére van állítva és akkor nem tudom, biztos szieszta, vagy megy haza, vagy unja a banánt.

4, kb. a reptéren meg mellette láttam 2500 taxit. Nem vicc. Egy óriás méretű placcon, rengeteg C4 Picasso, fehér, gyönyörű autók. A városban ez leredukálódik 10 re. Hogy a többi hol a frnacban van, azt nem tudom, de anyura, hogy konkrétan nincs taxi. Ami meg van annak a sofőrje, mutatóujjal pökhendi módon int, hogy „no-no”

Lényeg hogy megpróbáltunk fogni egy taxit, de nem sok sikerrel, közben Julio bement egy kávézóba és gondolom elkérte a taxi társaság számát a pultostól. Minket elkapott egy helyi cigányasszony, aki szintén próbált taxit fogni, és mondta- mondta ezerrel, hogy mittudomén: „cono tu madre, esta libre” nehéz. Valami Miki egér volt a karján, dagi nénike volt, és iszonyatosan sietett, nylon szatyor stb. Mindennek ellenére nevetett ránk és valahogy olyan nézése volt, hogy jól esett. Végig mosolygott és vidám volt, ha ránk nézett, gondolom bárkivel ilyen, csak a taxira haragudott. Akkor sem arra, aki vezette, hanem a taxira. Érdekes. Mikor nem ránk nézett és nevetett, akkor meg kifutott az épen aktuális félórában arra haladó taxi elé és ordított neki, hogy hej- haj, de nem sok sikerre.

Közben Julio hívta a taxit, vártunk. Fejből nyomta a számát a taxinak. Ez később fontos lesz.

Megjött, régi Picasso, de nem érdekel, meleg van, beülök, sokat is vártunk. Klíma ezerrel, maximum hangerőn. Női sofőr. Kanyarodunk, a cigányasszony odajön, valamit mond, sofőr lerázza. Sosem láttam még olyat, hogy ennek ellenére azért nevetve búcsúzott tőlünk és a következő pillanatban méltatlankodva kémleli az utcát, hogy mikor jön már végre egy átkozott járgány.

Felértünk. Szép tér. Szent Ferenc tér, valami dómszerű templom középen, tökéletes állapotban. Tényleg nem tudtunk volna megállni. Bementünk. Hűvös, középkori épületből utólag kialakított önkormányzati irodák. Elit, hangulatos. Nem voltak sokan.

Na, itt sorszámot kellett húzni ahhoz is, hogy informálódj, hogy milyen sorszámot kell húzni. Julio megcsinálta. Vártunk, nem keveset. Számomra érthetetlen rendszerben jelezték ki a hívószámokat, és folyamatosan attól paráztam hogy elpörög a miénk. Julionál volt a szám és én úgy megnéztem volna, hogy tudjam követni a kijelzőt, tekintve hogy néha bealudt sztem. Azért elkérni nem mertem tőle, iszonyú erősen fogta, meg ha pofán vág mert felijed az álmából…inkább hagytam.

 2009.06.07- 08.

Beteg vagyok, megfáztam, ahogy említettem is, a klíma nem tesz jót. Talán el is kezdem akkor:

Ugye ott maradt abba, hogy hideg van a klíma miatt… hát jelezném, ha csak ennyi „megrázkódtatás”2 történt volna a mai illetve a tegnapi napomban akkor inkább a klíma.

Talán ott kezdeném, hogy repülőjegyet úgy váltottam, hogy a interneten. Na, ez úgy néz ki, (tanulságul a többieknek), hogy megveszed online, aztán kimész, és ott vársz a wizzair pultnál, mint a jógyerek, hogy majd egy kedves lány odaadja a beszállókártyádat… na, erről szó sincs, de ne rohanjunk előre ennyire.

Állok, várok, nézek, súlyosan telnek a percek. Felfigyelek egy hasonló balekra (nevezzük innen „Máninak”, majd írom, mér) mint én annyi különbséggel, hogy ő azon kívül is balek volt, hogy ott várta a jegyét, mint egy elmeháborodott. Azért vagyok ennyire szkeptikus vele, mert már láttam én rajta, hogy nem százas, mikor a szódásüveg szemüveges nagynéninek (ez utólag derült ki), magyarázott mindent, hihetetlen odaadással.

Hogy ez kisebb, mint ami németbe van (gondolom a repterek méretét-gazdasági hogyanlét szempontjából- fejtette ki ezzel a hosszú mondattal), meg látod így fóliázzák be a bőröndöt a hülyék, és mennyire tudja ő hogy hogyan kell ezt, merthogy „nyugi én tudom…”

Tudta, a nagy…szt. Ott várt ő is a nagy tapasztalatával egészen addig, míg én megkérdeztem, hogy mi legyen. Na ahogy írtam is, elvileg ott kell várni és majd ott odaadják neked. Szerinted. Eleve sokan voltak reggel és tudom, hogy ez így szokott lenni, de tényleg meglepő volt, hogy ennyi ember kimegy gyerekekkel súlyosbítva reggel 2-kor. Várok-, várok, de a wizzair pult még mindig üres. Meguntam, oda mentem egy konkurens cég nem tudom, erlájnsz pultjához és megkérdeztem, hogy várjak- e még vagy mi?

ÁÁÁÁÁ itt most nem kell várni, mert a céhek ín pultban adják a beszállókártyát. Mondom, köszi.  Máninak mondom:

-      ne állj ide, mert nem itt kapjuk a beszállókártyát.

-      dehogynem, nekem másmilyen papírom van, mert a főnököm 50% procent és más a helyzet.

Ahogy mondtam is sokan voltak, nem kevesen. Mire észbe kaptam, konkrétan 177 ember állt előttem, ha nem várok ott, akkor akár első is lehettem volna, de elsőkből lesznek az utolsók, mint ugye tudjuk.

Beálltam a sorba. Persze Máni is. Elhajtották. Sokan voltak. Viszonylag gyorsan haladt, volt celeb is (Gönczi Gábor RTL személyében) úgy örültem neki a telipofás napszemüvegének reggel 4kor.

Ez elég gyorsan lement az előző három órához képest, eltekintve attól, hogy Máni, rám tapadt, teljesen. Direkt törte a magyar’ merhogy hat éve kint él Mallorca- n meg ilyenek. Megpróbált mindenben felülkerekedni, amit én elég nehezen viselek. Ja és büdös volt, mint a dög. Valami békési kis tanyára jár haza szülőkhöz, egyébként szerintem a lovakkal alszik, merhogy ő lovász Mallorca-an.

Pl.:

-      rágyújtunk?- kérdi

-      nem kösz reggel van meg minden

-      én már elszívtam 2 dobozzal reggel 1 óta…

vagy,

-      repülőn ültél már- kérdi

-      hát, igen volt már szerencsém

-      de én németből is…(hogy ezt mér, azt ne kérdezd)

lényeg hogy Máni szakadatlanul boldogított és bűzlött.

 Egyszer utaztam svédbe’ busszal és ott is kifogtam egy román vendégmunkást, aki 100% nylon zokniban nyomult mellettem és a lábát a klímanyílásra helyezve, az egész buszt kényeztette eme hihetetlen bűzzel.

Bementünk, gitár kicsit parás.

Minek, hova, merre stb.?

Külföld, zene, mer, csak.

Mondom, veszek egy Unimukkot, mert az jó, is meg gyomorbántalmak, gyógynövény- komplex etc.

A beszállókártyával együtt kapsz 5 € kedvezmény a gyutifríbe. Na, mondom ez jó is lesz. Máni eltűnt. Kicsit kezdtem már aggódni, úgy hiányzott a folyamatos suttogása. Tekintve, hogy süket vagyok a ballra, csak enyhe mosollyal tudtam viszonozni az esetek 97%- ban Máni irdatlan okfejtéseit a nem tudom miről. Amikor meg hallottam akkor meg annyira törte a magyart, hogy azért nem értettem. Tudod a „lementem a playa” úsztam a jó hideg aqua” muj Bien…mmm”

Egy ilyen bolt sztem tök jó. Dolgoznék ott. Elit, tiszta, drága. Kicsit olyan menős…de hogy mér, azt ne kérdezd, de menő.

Felkaptam egy fél literest és mentem a kasszához. 5 € le. Olcsóbb lett.

Máni jött és méltatlankodott, hogy basszameg 600 € egy karton marbi. Ránéztem, mondom ez hülye teljes mértékben.

-      600??- kérdem

-      Jaja.

-      biztos?

-      tuti.

elsőre úgy gondoltam (tekintve, hogy Máni azért mégiscsak tapasztaltabb utazó nálam, meg a 6 év, arról nem is beszélve, hogy németbe is volt már.), biztosan elment már az idő felettem s az ilyen reptéri üzletek szabad árakkal dolgoznak. Aztán belegondoltam, hogy elmész a f…szomba milyen 600 € te KOCSOG? Azé több kocsit lehet venni. Nem érdekelt. Nem fecséreltem bele az erőt, fáradtságot. Feladtam.

Ő nem.

-      látod azzal fogunk menni 390 személyes.

-      Aha, látom

-      ez kicsi mondjuk, amivel németből mentem az nagyobb volt, sokkal nagyobb.

ne hogy azt hidd, hogy hozzá szóltam, hagytam csak mondja, nekem mindegy a levegőben elfér.

Azt persze mindenek előtt hozzá kellett volna tennem, hogy Máni úgy volt felöltöztetve, mint egy parádésló.

Póló: nem nyúzott nyakú, ugyanis a nylon nem nyúlik. Fényes anyag, elit. Kicsit bolyhos, apukákon szokott régebben ilyen anyagú ing lenni ballagásokon. Szálak néhol kihúzva, öngyújtóval visszaégetve, égetés nyoma enyhe anyag összehúzódással jár. NE PRÓBÁLD KI!

Anyagában mintás. Fehér, volt mikor megvette a nem tudom melyik ázsiai áruház földszinti leértékelt mobil tukálóvá átalakított raklapból. Felirat:

EMPOPIPO AMANI

Hátizsák: DUBWILL, kísértetiesen a budmil márkanév betűtípusával. Többet nem vagyok hajlandó erről írni.

Nadrág: szürke, eredetileg is. Néhány helyen a tegnap esti kocsmázás utáni „hajnalban megpróbálok merőkanállal az anyám által kinnfelejtett gombócos káposztából halkan enni”

Cipő: Manapság már nincsen ám olyan nagy anyagpazarlás, hogy „ NIKU, ADIOS, RECBAK, NEKI, PAMA” felejtős, F&R, vagy GTE, ilyenek. Ez megy. Szóval Máni egy bonyolult nemlétező cipőben volt aminek meaculpa de nem emlékszem a „márkájára”

Néztem ki az ablakon. Óriási tereket vesz el egy reptér. Itt persze megint, ha érdekelne a politika, be tudnék írni egy jól hangzó kurvaanyádgyurcsány-t de minek.

Kelt fel a nap. Szép volt és egyre erősebben éreztem, hogy basszus, tényleg el fogok repülni.

!!„hölgyeim és uraim a Wizzair 233 járatára az egyes kapun megkezdődött a beszállás”!!

Néztem, ahogy mondja a csaj, mert velem nem b@sztok ki alapon már ott álltam elsőként, tehát ha suttogta volna, akkor is vágtam, hogy mi van. Bár lehet, hogy Máni beljebb volt és ő volt az első. Természetesen ezt a tényt elfogadom.

Máni jobb nálam és kész.

Azt is bemondták, hogy gyerekkel, meg elsőbbségi beszállósok előre mennek. Így szopóörvénybe kerülve (thx. FELI). Vártam. Máni látta, hogy kezdek beszürkülni és szívélyesen előreengedett. Mondtam, köszi.

Indulok be erre

(NA, itt válik el a szar a májtól), jön egy öreg Jockey Ewing, hogy mér fapados wizzair ne kérdezd, de legalább az érzet megvolt csórónak és megfogta a vállamat:

-      neked is ilyen piros csík van a repjegyen? (valami prior jegy, előbb mehetsz fel)

-      Nincs-, mondom

-      akkor meg? ehhez Máni kell, mondja. Egyébként Zalalövői, újgazdag, EU-s pénzeket elnyúló, gyere anya E – klasse az jó lesz neked, mert az jó.

Itt kapta Máni barátom a nevét. Annyira kikelt magából, hogy nagyon. „Máni, igen és akkor mit keres itt (neki azé nem mondta sajnos, csak nekem suttogott a szájszagával), mikor én németbe, meg az aptyafasza… ekkor már sok-sok óra nem alvás után voltam.

Olvasok egy táblát mindezen sztori előtt, amire az van kiírva, hogy nemtudom én, ha ordítasz meg káromkodsz, illetve bekiabálsz az nem hogy csúnya dolog, de kizárhatnak a repülésből. Ezen elgondolkodtam, hogy ki az, aki itt problémázik… Hát ezek után támadott hátba a Rockefeller úr, hogy MÁNI- ba kerül ám…

Nehezen, ugyan de bevonszoltam magam gépbe, mondtam Máninak, hogy ő NEM az ablak mellett ül. Útközben még anyázott kicsit és mondta, hogy ez nagyobb gép, mint az és mutatott valamerre. Szóval Mánit kiültettem s örültem neki, hogy majd szép látvány közepette elalszom és legalább 1 órát tudok majd kikarmolni ebből a fáradtságból.

Máni nyomja, röhög, sztorizik, még nem indulunk. Kiderül, Máni családapa, de a csaj f@sz, hülye, problémázik mindenen, ezért elhagyta. Gyereket nem látta 100 éve. 6 éves fiú. Mutatott képet. Brifkó ki, nem hittem el hogy brifkója van egy egyébként 23 éves (ennyi a szentem) EMPOPIPO csávónak. Annyira le voltam taglózva a brifkótol, hogy őszintén kimondom, nem emlékszem a gyerekre, csak annyi van meg, hogy pókharapó foga volt és hátul George Michael plakát volt a falon. Ja és a legkirályabb. A gyereken kívül volt egy kép az unakotesóról, 9 éves fiú, meg a nagybátyjától 50-es szörényilevente hajú ürge. Mer?????? Miért pont ők ketten. Örök titok marad. Persze nyugodtan írhattok, hogy szerintetek miért.

„Üdvözlöm, Önöket itt a kapitány beszél, a mai napon nyugodt légköre számítunk ésúsfjhdsfoigőe” ez utóbbi azért, mert valami Timbuktu repülős nyelven még szól valamit a személyzethez, de nem angol, német, francia, japán, arab (bár kicsit hasonló), spanyol.

Kimentünk felszálltunk. Fasza érzés. Ilyen kéne kocsiba. 25000 Nm. Grrrrrr teljesen beindulok, tőle mikor megtolja a hajtóműveket. Szűnni nem akaró nyomás a gyomrodba, királyérzés. Várod, hogy felérj, és még mindig várod, aztán megszokod és már akkor fent voltál mikor vártad, hogy fenn legyél.

Egyelőre ennyi. Folytatom Még kicsit Mánival, majd Mallorcai első nap, ami olyan brutális volt, hogy… na de, majd…

Újra itt.

Meglepőmódon tegnap berúgtam. Sose szoktam. Tegnap összejött. Itt Mallorca- n a 2. legtiszteltebb ember a rendőr után a zenész. Igen, engem is meglepett, de tényleg a rendőr. Egyszerűen olyan hatalommal bírnak, hogy nem is tudom mihez hasonlítani. Először is talán az első és legfontosabb dolog, hogy mikor meglátod az autót, olyan jó érzéssel keresed velük a szemkontaktust, és ha mondjuk, nem akarsz velük „szemezni” akkor sem hiszik azt, hogy vaj van a füled mögött és nem tolatnak vissza 200-al, hogy jó napot kívánok, papírokat kérem. Nincs az a fura érzésed velük kapcsolatban, mint a hazai rendőrökkel. Nekem természetesen a helyi szervekkel is sikerült a határértéket súrolni, de erről később.

Tehát a repülőn ülünk, fent a magasban. Máni barátom folyamatosan tolja a fejembe balról. Csak látom, hogy beszél, mert ballal nem hallom. Néha mosolygok és végig bólogatok, hogy lássa, érdekel. Nem tudom egyébként, hogy miért nem küldtem el a picsába az elején. Lehetetlen idő alatt a Balaton felett voltunk. Mondom, mert szép látvány:

-      itt a Balaton- itt még meg voltam győződve róla, hogy ez neki i bejön.

-      aha..és hol a híd?

-      milyen híd?

-      hát ami összeköti a két partot.

Ez mi? Most ezt mér’?

Ránéztem, nem szépen és elnevette magát, de láttam, hogy kamunevetés volt, ő tényleg egy hidat keresett a két part között, de gyorsan kivágta magát a következővel:

-      Aha, innen már lehet látni Barcelonát-, mondja teljes meggyőződéssel

-      hogy mit?- mondom

-      Barcelona-innen lehet látni csak a felhők miatt nem, de ha ott arra elnézel, akkor már az atlanti óceánt is lehet látni.

Te jó Isten… és ezt halál komolyan gondolta. Na, egy ilyen arccal voltam megáldva egész úton. Aztán fáradtságot nem mímelve, hanem tényszerűen gyakorolva, bedugtam a fülemet egy mp3 lejátszóval és aludtam. A felhők szépek voltak és a látvány nagyszerű az alvás megkezdéséhez.

Felkeltem, aztán tökéletesen elmondott a kapitány mindent a gyermekkoráról meg a nem tudom én miről és leszálltunk. Profin.

Kis várakozás a csomagokra és érzékeny búcsú Mánitól- legszívesebben hátba dobtam volna egy helyi lakossal. Amúgy meg ezen fejezet lezárásaképpen, teljesen jól elment az idő vele, csak nagyon elfáradtam tőle.

 

Na persze, ahogy kiléptem egyből...

 

Zina aludt, megbeszéltük, hogy mikor megyek el felkeltem és elbúcsúzunk. Már akkor tudtam, hogy nem lesz belőle semmi, ismerve, hogy kb. ugyanúgy alszik be mint én. ?Milyen érdekes, mintha valami végtelen útra mennék és soha nem jönnék vissza, már most a hasonlóságokat próbálom bebizonyítani, „há apjtyalánya”…Na de a lényeg, hogy felébresztettem(volna), de nagyon nem ment. Fél kómában felült, és adott egy puszit. Olyan meleg volt, ő is meg a puszi is… Ismerős érzés. Nem hiszem, hogy bármire is emlékezni fog majd reggel.